MÁS magyar történ-elem-zés

Pilisi titkok – A patakmalom

kapcsolódó cikkek: BALATON - Keszthelytől Veszprémig, Balatontól - Balatonig

A hivatalos és amatőr kutatókat több mint 150 éve a legelső feltárások megkezdése  óta foglalkoztatja a régi Budai várak, hozzátartozó intézmények és egyházi központok egykori helyének azonosítása. Ezek a kutatások napjainkban is tartanak, mert sokan úgy vélik a régi krónikások beszámolói, a helyrajzi adatok, metszetek, határbejárások és útleírások nem a ma Óbudának ismert területre vonatkoznak.

Attila király és később Árpád vezér nem a ma ismert Aquincumba költözött be, itt leletanyagot nem találtak. A felső területeken viszont számtalan avar sírt és Árpádkori települést azonosítottak. E témához tartozik elválaszthatatlanul, hogy többek szerint a ma ismert Székesfehérvárra beazonosított metszetek és hadmérnöki (!) felmérési rajzok nem azt a területet mutatják, sőt kifejezetten oda nem illők, mert a képek a Pilisi hegyeket és domborzatot ábrázolják! A hivatalos álláspont igazságát a történészek és régészek közül is egyre többen kétségbe vonják, az új módszertani kutatási eredmények pedig megcáfolják… 

A patakmalom

Ó-Malomhegy Atilla Király városa-Vetus Buda- Óbuda előhegyén

Kisebb állandó vagy időszakos vízfolyás mellett felépített malomszerkezet és építmény, amely a vízfolyás menti szintkülönbségekből származó gravitációs energiát a malomszerkezet meghajtására használja fel. A vízfolyás medrében malomgátat emelnek, amellyel a vizet megduzzasztják, s a természetes medernél magasabb szinten vezetett ásott, épített vagy deszkából készített, akár állványokon álló csatornával, malomárokkal a malomhelyre vezetik. A malomgátba is és a malomárkokba is zsilipeket építenek be, hogy a tárolt víz mennyiségét szabályozzák, s a malomra vezetett vizet szükség szerint visszatarthassák, hogy a malomgépezetet nyugalmi helyzetében tarthassák, pl. azon javításokat végezhessenek. A vízforrások gyakran időszakosak voltak, egyes patakmalmok csak nagy esőzések idején voltak képesek működni, nem biztosítottak folyamatos üzemeltetést. Az ilyen malmokat pokolidő malma, viharmalom néven emlegetik a források.

A karsztvizet szállító ANONYMUS kőmeder

Másutt a karsztforrásokra igyekeztek települni, és különösen kedvelték a melegebb vizű forrásokat, hiszen azok nem fagytak be, s télen nem kellett kényszerszünetet tartaniuk a molnároknak. Tata, Tapolca, Buda vízimalmai közül nem egy ilyen langyos vagy melegebb vizű vízfolyás, forrás mellé telepedett. – A patakmalmok vízépítési létesítményei komoly szakismeretet, technikai jártasságot igényeltek. Egyfelől a túlterhelt, nem kellően épített gát átszakadva árvizet okozhatott, a malom alatti létesítményeket, településeket veszélyeztethette, másrészt a malom környezetében a hasznos munkát végző víz fel nem használt energiájával káros rombolást végezhetett, alámoshatta a malomházat, a malomárok zsilipjét, megrongálhatták a malomárok malom alatti szakaszát. Ez ellen úgy védekeztek, hogy a malom környezetében a malomárok malom melletti zsilipjétől a malom mögéig deszkázattal kibélelt mederszakaszt építettek, vízesládát készítettek. Szokásos volt a malom alatt, a vizesláda után tószerű kiszélesedést létesíteni, kiásni, amelyben a víz szétterült romboló energiáit lecsendesítették, s innét a vizet visszavezethették a patak természetes medrébe.

Az Ó-Budai apácák malmának romjai a préposti várban Fehéregyház mellett

– A patakmalmoknak több változata alakult ki a víz energiájának hasznosítását tekintve. Az ún. felül csapó malmok esetében a malomárok vizét a malom vizeskereke fölé vezették, s az áramló víz nemcsak kilendítette a vizeskerék egy-egy lapjátját, hanem súlyával is lenyomta. Az ún. alul csapó malmok esetében az áramló vizet a vizeskerék alsó széléhez vezették, s a víz a lapátok ellenállását leküzdve végzett munkát. – A patakmalomnak nagyságrendben különféle típusai voltak aszerint, hogy hány vizeskereke üzemelt, ill. hány kőpár dolgozott benne. A patakmalom vízikerekét, fogaskerék áttételeit a helyi vízjárás ismeretében alakították ki. Nagy sebességgel lefutó vízzel kis átmérőjű vízikereket forgathattak nagy fordulatszámmal. A lassabb járású vízzel nagy átmérőjű vízikereket forgathattak nagy fordulatszámmal. A lassabb járású vízzel nagy átmérőjű vízikereket hajtottak, s a forgás sebességét fogaskerék-áttétellel fokozták. A patakmalmok vízikerekeinek közös jellemző tulajdonsága volt, hogy a kerék lapátelemeit sűrűn egymás mellé szerelték fel. Voltak vizeskerekek, amelyekbe kanálszerű lapátelemeket építettek be; voltak olyanok, amelyekre egyszerű sík lapokat raktak, gyakrabban fordultak elő az enyhe ívben meghajló lapok. A vizeskerekeket megszerkeszthették úgy is, hogy két oldalról zártak voltak, a lapátelemek a két oldallap között kis zárt fiókokat képeztek (ez a megoldás a felül csapó malmoknál volt előnyös, hiszen a víz súlyának a nyomását is hasznosítani tudta). A vizeskerekek lapátjainak szélessége is változó volt. Általában a lassúbb, kisebb esésű vizeknél szélesebb vízikerekeket létesítettek. A malmok meghajtó szerkezete lehetett nyitott, de gyakran tetőzettel, fa-, deszkafalazattal, boltozatos kőfalazattal védték, mintegy tornácszerűen épületbe foglalták a malom vizeskerekeit. Ilyen faburkolattal vagy toldaléképülettel védett vizeskerekű malmokat főleg a Dunántúlról ismerünk: Pápán, Tatán, Veszprémben voltak a közelmúltig használatban.

Malomgát

– A malmok épületei készülhettek borona, gerendavázas, zsilipeléses, gerendavázas deszkázott falakkal, de gyakoriak voltak a kő-, téglafallal építettek is. Tetőszékük a helyi hagyományos szerkezetekkel, s szokványos héjaló anyagokkal készült. A szokványos paraszti épületektől elsősorban a malomgépezetek sajátos térigénye miatt különböztek, legalább kétszintesre kellett építeni belsejüket. Az alsó szinten helyezték el a fogaskerék-áttételeket, energiatovábbító tengelyeket. Az efelett létesített padlózaton kezelték a kőpadokat, tárolták az őrölnivalót, az őrölt árut, raktározták a vámként visszatartott részt. – A patakmalmokhoz kapcsolódtak leginkább az egyéb energiahasznosító berendezések, fűrészgépek, kendertörők, hántolók, kallók, ványolók, érczúzók, bár ezek külön is üzemeltek és külön is épültek, ha arra állandó igény volt (→ kendertörő, → kártolómalom, → kallómalom, → ványoló, → lomozómalom, → érczúzó). A legtöbb patakmalom mégis lisztelő, daráló volt, de gyakran törettek velük kását s használták hántolásra. – A malmok nagyságát a bennük használt folyamatosan, párhuzamosan üzemeltethető kőpárok számával is kifejezték. A 16–18. sz.-i inventáriumok elsősorban eszerint bírálták el a patakmalmokat, s a legjellemzőbb adatként a kőpárok számát jegyezték fel. A patakmalmok stabil, többszintes belső osztású épületei a népi építészet kőműves, ácstechnikájának legszebb, legnagyobb építményei közé tartoztak (→ malom). Különösen szép, gondos faragás díszítette a belső szintek gerendázatát, a gerendázat tartóoszlopait, pilléreit, lépcsőit, galériáinak korlátjait, valamint a kőpadok ácsszerkezeteit, fa mellvédeit.

A malomban

Gyakoriak voltak a domborműves, történeti stílusok hatásait is tükröző faragások, vésett feliratok, évszámok. Még ha egyes nagyobb uradalmi patakmalmok megtervezésében a kor technikusai, mérnökei esetenként részt is vettek, a kivitelező munkát falusi, mezővárosi parasztfaragók vagy a paraszti-mezővárosi parasztpolgárság szintjén s közösségében élő céhes kisiparosok végezték. Így nagyobb méretű alkotásaikat is figyelembe kell venni a magyar nép építészeti, technikatörténeti hagyományainak számbavételénél, elemzésénél, s díszítő művészeti alkotásainak értékelésénél.

Címlapfotó: Árpád fejedelem sírja
feheregyhaza.blogspot.hu/magyarno.com

forrás: Magyar Nő Magazin szerző: foszerkeszto