Fenék, főnök és más le-fel-kentségek

Mindenekelőtt egy kis szószedet -

1. fenék ‘‹tó, folyó, gödör, üreges edény› legmélyebben fekvő része’, ‘‹ember, állat› fara, ‹nadrág› ülepe’. Származékai: fenekes, fenekel, feneketlen, (meg)feneklik. - Bizonytalan eredetű, talán a fen származéka deverbális -k képzővel (mint pl. maradék), az ige ‘horzsol, dörzsöl’ értelme alapján.

2. fenekedik ‘acsarkodik, gyűlölködve rosszat forral ‹valaki ellen›’. - A fen ige származéka a gyakorító és visszaható -kedik képzővel, a fogát fenő, támadásra kész vadállat képzetét őrzi. Lásd még fene, fenyeget.

3. fen ‘csiszol, élesít’, ‘ken’: Bűvös álomírral / Szájt, szemet befensz (Vörösmarty), kikent-kifent. - Ősi finnugor örökség: vogul poni (‘fen’), votják penon (‘köszörűkő’). A szóeleji p đ f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog stb. A másodlagos ‘ken’ jelentés a mozdulatok hasonlósága folytán alakulhatott ki. Lásd még bennfentes, fene, fenék, fenekedik, fenkő, fenyeget, fenyít.

A lat. offendo 3. és a defendo - a magy. fen+d > fend (föltételezett, ill. kikövetkeztethető igealak a -d gyakorítóképző hozzáadásával. Ehhez hasonlóan a ken+d > kend > ebből kende (méltóságnév), kend mint régi magázó-szó (később maga v. ön). - Mindezen fogalmak a fényességgel is kapcsolatban lehetnek, hisz aki magasztos, fenséges, az fényes is. A hegyi magasok, ill. a magas hegyek csúcsai is ilyen fényeskedők: mivel jórészt örökös hó borítja öket. De a fenyő (fa) is a havasok és magaslatok (szinte egyedüli) fája (a cédrus mellett)... Nem véletlenül fenyő, hisz fenn-nyől (fent nő), és alakra is olyan, mint aki ki van fenyve (fenve), mert fent egészen hegyes, míg lentebb egyre terebélyesebb...

A kenés és a fenés egyaránt "feneséges-fentséges" fényességet, ill. fényvisszaverő képességet ad a kikent-kifent tárgynak.

4. ken ‘lágy anyagot vékony rétegben felhord’: vajat ken a kenyérre, ‘ráhárít’: a szomszédjára kente a hibát, ‘veszteget’: kenőpénz. Származékai: kenés, kenő, keneget, kenegetés, kenet, kenetes, kenetlen, kenődik, kenőcs. - Ismeretlen eredetű szó. Lásd még kence, kenceficél, kendő, keszkenő.

Az elken: 'megfenyít, elver, elnáspágol'. - a vásott kölykök, akik "kenyekednek": jól elkenyik: 'elagyabugyálják' egymást. És ha valaki "el van kenődve", az 'levert'... - ismét csak a verés fogalma bukkan elő... De hogy az F > K átmenet milyen szabály szerint megy végbe, azt nem tudnám megmondani, de tény, hogy létezik...
A ken és a felkent (király), a kan v. a kán fogalmi és szóalaki összetartozását más cikkben tárgyaljuk, de az máris megállapítható, hogy mindezek a fogalmak a fenséggel és fentséggel, valamint a fénylő (neg)kentséggel is szerves kapcsolatban állnak.

5. fene ‘gennyes, üszkös, rákos seb’: egye meg a fene, ‘‹kérdőszó indulatos nyomatékosítója›’: ki a fenét, hová a fenébe, mi a fenének?, ‘‹indulatos mondattagadó szó›’: fenét, fenéket! - A fen ige folyamatos melléknévi igenevének (fenő) alakváltozata (mint pl. hinta, hulla, penge), s eredetileg a fogát fenő, támadásra kész vadállatra értődött. Így lett jelentése ‘vad, iszonyú’: Rémülve megszűnt a fene háború (Berzsenyi), majd főnévi értelemben ‘vadállat’. Mivel betegségek nevében gyakran szerepel állatnév (bőrfarkas, torokgyík, rák), a ~ különféle bőrbetegségek s más nyavalyák neve is lett (lépfene, rákfene): Megszült Pőcze Borcsa, / Kit megettek a fenék (József Attila). Szitokszó és indulatos nyomatékosító szó is ennek folytán lett, akárcsak a nyavalya, rosseb. Lásd még fenekedik, fenevad, fenyeget, fenyít.

6. fent v. fenn ‘magasan’, ‘ébren, talpon’: már hajnalban fenn voltunk, ‘hangosan’: fennszóval, fennhangon. Alakváltozatok: fent, fönn, fönt. - A föl főnév fel változatából lett -n locativusi raggal, hasonulás útján. A fent változat egy második locativusi raggal (t) bővült, a másik két alakváltozat az alapszó labiális változatát követi. Lásd még fennen, fennhéjáz, fennkölt. 

7. fény ‘az elektromágneses hullámoknak az a tartománya, amely szemünkkel érzékelhető’, ‘sima felületről visszavert sugárzás’: fénymáz, padlófény, ‘díszes külső, pompa, ragyogás’: elkápráztatta az udvar fénye. Származékai: fényes, fényesség, fényességes, fényesít, fényesedik, fényeskedik, fénylik, fényez, fényezett, fényezetlen, fénytelen. - Bizonyára ősi, de ismeretlen eredetű szavunk. Lásd még fém.

 A hivatásos nyelvészet szerint a fény - minden ősisége ellenére ismeretlen eredetű - érdekes, hogy nem tűnt föl senkinek, hogy a fen > fenj! > feny > fenyeget > fényes (fém-penge) > fény (>fém) szó-és fogalomsor egészen jól megállja a helyét és magyarázatot is adna a fény/fém (nyelvi értelemben vett) eredetére.

8. fenyeget ‘megfélemlít ‹büntetés, megtorlás kilátásba helyezésével›’, ‘‹kedvezőtlen esemény› bekövetkezhet’: súlyos árvíz fenyeget. - Alighanem a fen ige származéka gyakorító -get képzővel, eredetileg így értődött: fenegeti a fogát valaki ellen, s így értelmi párhuzama a fenekedik ige. A palatalizálódott igető-változatra (feny) több példa van a nyelvjárásokban: ken–keny, von-vony stb. Lásd még fenyít.

9. fenyít ‘(veréssel) büntet’, ‘‹régebben› fenyeget’. - A szó igei töve talán a fen ige palatalizált tőváltozatával azonos, mint a fenyeget esetében, erre mutat, hogy korábban volt a ~nek ilyen jelentése is. Más nézet szerint a ~ a fedd ige korai és valószínűleg eredetibb fegy alakjából ered, fegyít đ fenyít hangváltozással. Bár ez a tő írásos emlékeinkben nem mutatható ki, az ilyen hangváltozásra van más példa is: megyek đ menyek, ráadásul a ~ legkorábbi példái ‘int, dorgál’ jelentésűek.

10. fenyő  ‘tűlevelű, örökzöld fa’. Származéka: fenyves. - Ősi finnugor eredetű szavunk: zürjén ponel (‘fenyő’), cseremisz pinj (‘magnak hagyott fenyő’). A szóeleji p đ f hangfejlődés szabályos, lásd fal, fazék, fél, fog stb. Az eredeti magyar fen- vagy feny- tő után álló ő, korábban ü talán kicsinyítő szerepű képzőelem.

A fenyőről már szó esett a 3. pont alatt, ítt még azt kell észrevenni, h. a fenyő szóváza, a FNy > PNJ - a cseremisz pinj - teljes lelki nyugalommal kiegyenlíthető a lat. pinus és más indoeurópai nyelvek hasonló szavaival, s ennek alapján a fenyő > pinus valójában egy ősi közös gyökre vezethető vissza - hogy átvételről ne beszéljünk...

Más téma, de itt is érdemes szóvá tenni: a fenyves szóbanszó (benne az enyves) hangzásra is hasonló az enyves szóhoz, és valóban a gyanta éppen olyan ragacsos, kence-szerű (és fényes/fénylő-csillogó felületű is), mint az enyv...