A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szlovák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szlovák. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 26., kedd

ATYA-ISTEN és az ANYA-G, MÉH és KIRÁLYNŐ

kapcsolódó téma: Méhraj és rajongás.html  
 
kb. 5-6 éve - egy egész éjszakán át hajnalig tartó beszélgetés után - jött egy felismerésem Istennel és az Anyaggal kapcsolatban (a téma is ez volt, persze):

a Világ v. a Természet létezését nem kell bizonyítani - mert mindannyian benne vagyunk, mint annak részei. A többit meg nem érdemes és hiábavaló is bizonygatni, mert csak ellenszenvet vált ki a másikban - akinek esetleg másképpen van csavarodva az agya-kereke tengelyének menete...

Ha egy vitában a vitapartner meggyőzése a célom, akkor ez a szóváltásos beszélegetés hamarabb lesz párbajhoz v. bírósági ügy megtárgyalásához hasonló, ami persze kizárja, h. olyan eszmecsere alakuljon ki köztünk, amiből mindkét fél gyarapodni tud tudásban és igazságban...

Egyébként is - és ez a "fől lényeg" - mindegy, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb - tény, hogy van mindkettő: tyúk is meg tojás is... - így mindegy az is, h. előbb volt-e Isten, aki ÖNMAGÁBÓL teremtette a világot, vagy a világ a SEMMIBŐL keletkezett, és később ez az anyag valahogy átszellemült és megértelmesedett oly mértékben, hogy el tudta képzelni a mindenható és mindentudó Istent... 


És mivel a végső kérdések legvégén eljutunk a bizonyíthatatlanság és a "sosem-lehet-tudni" határáig - egyik is, másik is bizony csak hit kérdése marad - úgy bizony - vagy úgy ám! Mert "a végeken túl" csak sejteni lehet dolgokat, de tudni már nem (ill. még nem - de mikor?) 

Anélkül, hogy belebocsátkozánk az anyag és a nem-anyag (szellem, lélek) mibenlétének tüzetesebb vizsgáatába vagy filozofikus meghatározásába, kissé sommásan most csak azt a kijelentést tesszük, hogy e kettő úgy egymásnak mint minden létezőnek is - a végletei. De mondhatnánk éppen azt is, h. kiegészítik egymást, mint az ok és okozat, hatás és visszahatás, akció és reakció...

A ma uralkodó egyisten-hitű vallásokban (többnyire nyugati típusú kultúrákban) a Teremtő Istent férfinak és atyának - mint ahogy a Megváltót is fiúnak - képzelik, és hogy a nem anyagi természetű létezők, azaz szellemlények világában - az égi hierarchiákon keresztül egészen a legalsó lélek-szintig, az emberig - pontosabban Éváig - a női teremtő elv és maga a nőiség fel sem "bukkan" mintha nem létezne, vagy legalábbis nem lenne rá szükség. Ezt figyelembe véve úgy néz ki a dolog, h. az anyag és a teremtett világ (benne a többé-kevésbé "lelkes" teremtményekkel), mint a szellem ellentéte, kerül a női elv megtestesítője szerepébe. 


Érdekes és sokat mondó, hogy a latin materia 'anyag' a mater 'anya' tovább képzett formája, ez azonban a magyar anyag és az anya esetében is így van.
anyag ‘a tudattól függetlenül létező valóság’: az anyag megmaradása, ‘textilanyag, kelme’. Származékai: anyagi, anyagias, anyagtalan. - Nyelvújítási szóalkotás a latin materia mintájára, amely a mater (‘anya’) származéka (merthogy minden létező belőle születik). Az anya szóhoz az agyagból elvont szóvéget mint -g képzőt illesztették.
Nem tudtam még kikutatni, vajon a latinban hogyan keletkezett ez a nem véletlen és igen következetes szóalkotás, mint ahogy azt sem, vajon ismert volt-e régebben az anyag fogalma és milyen szóval fejezték ki?

méh1 ‘hártyás szárnyú, háziasított mézgyűjtő rovar’. Származékai: méhecske, méhes, méhész, méhészet, méhészkedik. - Ősi örökség a finnugor korból: zürjén mus, cseremisz meks, finn mehilainen. Az ősi finnugor *mekse rokonságot mutat az indoiráni nyelvek megfelelő szavaival: szanszkrit maksiká (‘méh’), óperzsa mahsi (‘légy’).
---megj. 1. - a mekse > musca lat. 'légy' itt a KS > SK/SC hangátvetés - mekše szhv. 'lágyabb' smekšati se 'meglágyul', smeškati se 'mosolyog, nevet(gél)'  - lágy > légy... - a hártyás szárnyú rovar valóban puha, lágy testű, mint pl. a légy is, ezért nem véletlen a lágy és a légy formai hasonlósága sem. => kapcsolódó téma: Mehraj-es-rajongas.html

méh2 'nőnek, nőstény állatnak a magzatot hordozó szerve’. - Alighanem szláv eredetű szó: szerb-horvát, szlovén meh (‘tömlő, fújtató, hólyag’), szlovák mech (‘zsák’). Az egyeztetést némileg kétségessé teszi, hogy az átadó nyelvek egyikében sincs a szónak ‘anyaméh’ jelentése, és fordítva, a magyarban a ~ sose jelentett tömlőt.
---megj. 1. - meh 'tömlő, fújtató, hólyag', osmeh szhv. 'mosoly' briznuti u plač 'sírva fakad', prasnuti u smeh 'hangos nevetésbe (v. hahotába) tör ki, szósz.: nevetésbe fakad' - "majd ki- v. megpukkadt a nevetéstől" smeh 'nevetés', smešan 'nevetséges', smeša 'keverék'.
---megj. 2. - első látásra valóban nem sok logikát találunk a méh szónak e kettős jelentésében, így némileg érthető a méh2 esetében szláv eredetre "tippelni", de az "alighanem" és a "némileg kétséges" azonmód hatályon kívülre is helyezi ezt a feltételezést... Hogy mégsem kellett szláv szomszédokhoz menni szókölcsönzés miatt a méh2 esetében (sem), arra álljon ide az alábbi görög nyelvi párhuzam:
métér gör 'anya, édesanya'
métra gör. '1. anyaméh, 2. méhkirálynő' - e két görög szó magy. fordításában az anya fogalma az összekötő kapocs, mivel mindkét esetben előfordul a szóösszetételek tagjaként.
A két fogalmat is jelölő métra szemmel és ésszel is beláthatóan kapcsolódik - azonos MTR váza révén is - a métér 'anya' szóhoz - de hogy van-e feltárt etimológiájuk, nem tudok róla... Mindenesetre ez - szerinem és nekem legalábbis - a magyar méh kettős jelentésének "nem-véletlenségét" bizonyítja - valamilyen titokzatos, méh-mélységben rejlő nyelv-logika alapján. Másképpen szólva: ugyanazon fogalom, amelyet a méh1 (magyar, ill. finnugor eredetű) szó fejez ki, bizonyos vonatkozásaiban kifejeződik a méh2-ben is...

mécs vagy mécses: ‘olajba vagy zsírba mártott kanócból álló egyszerű világító eszköz’, ‘‹régen› gyertyabél, kanóc’. - Az ófrancia meche (‘kanóc’) átvétele, ennek végső forrása a görög müxa. A francia szó a 13. század elején kerülhetett nyelvünkbe a valószínű akkori kiejtés, [mecs] szerint. A mécses forma egy mécses edény (‘kanócos edény’) szókapcsolatból önállósodhatott főnévvé, a ~ elvonás ebből a szóból, de azonos értelemben.
---megj. 1. - ha a méh, méhecske szavak alapján egy méhecs > méh'cs > mécs lehetséges átmenetet tételezünk fel, akkor a mécs jelenthet éppen viaszt is, a viaszgyertyából kikandikáló kanóc pedig igen kanosan: keményre merevedve, felfelé áll/ágaskodik! De nézzük még meg a kanócot is:

kanóc ‘gyertya, mécses bele’, ‘gyújtózsinór’. - Német eredetű szó: középfelnémet knote (‘bányamécs kanóca’). A magyar szó feltehetőleg egy knot alakból a szóeleji mássalhangzó-torlódás feloldásával kanót lett, a t affrikálódására a kalitka–kalicka alakpár a példa.
---megj. 1. - kanóc > konac szhv. '1. cérna, zsineg, 2. vég(e vminek)' - a cérna- v. zsinegszerű kanóc vége kiáll a gyertyából,  így a gyertya a kulcsfogalom, amely a szhv. konac kettős jelentését érthetővé teszi. Külön érdekesség, hogy a zsineg v. zsinór és a žiža szhv. (e.: zsizsa) 'gyújtópont, fókusz' azonos ZSI- szótaggal kezdődik.
---megj. 2. - A kanóc szó érdekes összetétel: mintha a kóc és a kan gyúrmánya lenne: Kan + (k)óc > kan(k)óc = kanóc; vagy: Kóc + (k)an > k + an + óc > kanóc. Ugyanakkor a szhv. konac > kanóc is teljesen azonos hangokból állnak, magánhangzó-átvetésnyi különbséggel.

A lat. mater 'anya' és az uterus 'anyaméh' formailag lazább kapcsolatot mutat, de a mater és az uter ('egyik a kettő közül, v. kettő közül az egyik') mér jobb (szó)kép-hasonlóságot mutat, főleg a Mutter ném. 'anya' idecsatolásával. Mutter > Futter 'táplálék, élelem" - alma mater lat. 'tápláló anya'...
--

GBR, KPR szóváz

Mutter ném. 'anya'
Gebärmutter 'anyaméh' > gabarit fr. 'minta, forma, terjedelem', gebe tör. 'terhes'
gebären 'születik', geboren 'született'
gabarit 'térfogat, befogadótér'
Gábriel arkangyal - Isten hírnöke - aki befogadja és továbbítja az isteni üzenetet... => kapcsolódó téma: Az-isteni-kuldott-szentsege.html
--
HSz-ok a MAgyarázó/FB csopiban:
  • Pogány István-Kálmán A méhészek kedvelt zsargonja szerint "bogár"
  • György Sóti bizonyára azért, mert a bogaram kedveskedő megszólításban benne van az ara aranyossá(r)ga (színe) is...
  • György Sóti a lég és a légy úgy függ össze, h. a lég mozgását a légy szárnyával - a mozgatással - latinosan: a MOSCA-tással idézi elő...
  • György Sóti a legyek hadában is "sokan vannak, mint az oroszok" vagyis a Moszkoviták, a muszkák... a moszkitó isa ilyen levegő- és ember-állat-MOZGÍTÓ!
  • Sandor Kakasi Что это такое?
  • György Sóti nye, panye májú!
  • Sandor Kakasi Ти добро разумевање!
  • Sandor Kakasi Csak ne vicceljünk a moszkovitákkal! A méheknek sincs semmi közük a latin legyekhez. Már csak az hiányzik, hogy a MOSCA szót társítsd a MOLLUSCA nemzetségbe tartozó, valóban puhatestű lényekkel.
  • György Sóti erről nem tudtam de jól beleillik a képbe...

    MOLLis lat. 'puha, lágy' - így a MOLLUSCA felbontása ez lehet: MOLLIS MUSCA > MOLL( az IS végződés elhagyva) + (a kezdő M elhagyva, mert a mollis elején már van, tehát marad csak az:
  • György Sóti ehhez az "összevonási (szinkrázis) megoldáshoz" hasonló a HÜPERBOREA - de ezt külön posztban fogom föltenni - ha (majd) megcsináltam a régebbi följegyzéseim alapján...
  • György Sóti (jövő idejű múlt idő - tanítanak ilyent a nyelvtanban?)
  • Sandor Kakasi Hol volt, hol nem volt... Sajnos manapság egyre szegényebb nyelvtant oktatnak.
  • Sandor Kakasi Majd ha bevégeztetve leend az "újbeszél" általánosítása, ki fogja ezt érteni?
  • Sandor Kakasi "Once the job will be done, you will be paid."
  • Sandor Kakasi George Orwell 1948-ban írt "1984" című novellája arra figyelmeztet, hogy minden elnyomó rendszer szegényíti a nyelvet, mert ha az emberek nem fogják megérteni egymást, akkor esélyük se lesz szervezetten föllázadni. És most vessük össze Tolnai lexikonát egy maival. És ne feledjük, mekkora tudományos és technikai fejlődés történt közben, aminek magával kellett hoznia rengeteg új szakmai kifejezést is.
  • György Sóti én Finály szótárán voltan eleinte kiakadva, ahol árnyalatbeli kis különbségeket ír le a rokonértelmű és ellentétes jelentésű stb stb szavaknál... de egy mai jogász v. orvos de még egy filozófus sem igazán érzi elevenen azt, amit csak úgy ért, az "agyával... Az összefüggések megértéséhez igen sok területről kellenek "infók", de maga a NAGY EGÉSZnek az összerakása az, amit főleg nem tanítanak manapság sehol... ha van is valami "összerakva", azt meg 7pecsétes titokként őrzik és rejtegetik beavatatlanok elől...
  • György Sóti Sandor Kakasiaminek magával kellett hoznia rengeteg új szakmai kifejezést is.> pont erre hivatkozva hagynak ki "elavult" ismereteket...
     
    kapcsolódó téma: Méhraj és rajongás.html



2013. március 25., hétfő

PANTA RHEI - azaz MINDEN RÍ

ŐSKÖZÖS SZÓGYÖKÖK

rí ‘sír’, ‘‹régebben› süvölt, bőg’. Származéka: (meg)ríkat. - Ősi hangutánzó szó, lásd még réja, riad, rian, riaszt, rigó, rikácsol, rikít, rikkant, rikolt, rimánkodik, ripakodik, rivall.
---megj. - nem mondja, milyen ősi - finnugor, ugor netán, vagy még ősibb? - és ezért pontatlan is, azaz félreérthető.
rigó ‘többféle énekes madár neve’: feketerigó, sárgarigó. - Valószínűleg hangutánzó eredetű szó a rikkant, rikolt családjából. A k đ g hangváltozásra kevés a példa, de tény, hogy igen régen történhetett, mert a 12. század végén a ~ már jelen alakjában bukkant fel.
---megj. - a rí igető -g folyamatos képzővel ellátva a rúg > rugó mintájára szépen kiadja a rigó szóalakot. Ne feledjük, hogy a rívás nem csak könnyhullatást jelent, mert általéában hangadás/hanghatás is társul hozzá, ami alapot ad a ríkál, riogat, rikolt, rikkant, ricsajozik stb. szavak képzéséhez - hisz ezekben a RI/RÍ a közös kezdőszótag - és eleddig csak a magyar szavakat vettük számba -, de a rika szhv. 'ordítás, bömbölés, bőgés, kiabálás', (na)ricati szhv. "sirat, hangosan zokog, jajveszékel' (naricaljka 'siratóasszony') is ugyanerre a RÍ tőre épül.

ricsaj ‘lárma, zaj, kiabálás’. - A szlovák ryčaj (‘rikoltozás’) átvétele, forrása a ryčať (‘ordít’) ige. Hangutánzó szó, s csak ezen a szinten rokon a magyar rikolt, rivall igékkel.
---megj. 1. - számomra teljesen érthetetlen, hogy miért lenne ez a ricsaj "szlovákból való átvétel", hisz hangutánzó szónak mondja a Szókincsháló is... az meg főleg csak felhomályosítá, hogy "csak ezen a szinten rokon a magyar rikolt, rivall igékkel." - ??? Igaz, hogy nem egyformán képeznek hangutánzó szavakat a különálló nyelvek, de a ríkál mellett rícsál is elképzelető, hisz a -csál (hangutánzó szó)képző a magyarban is dívik, amire jó példa a csócsál: 

csócsál 'majszol’, ‘‹kisgyermek számára ételt› előre megrág’: szájába csócsál. - Hangutánzó szó, kapcsolatos a csámcsog igével. /szokincshalo.hu
---megj. 1. - miután alaposan feltételeztük a ríkál > rícsál átmenetet, így már a csókol és a csócsál is teljesen logikusan kapcsolódik össze - képzeljük csak el, amint a csóka (hangutánzó szóból lett a neve, szhv. nyelven: čavka - ha a kezdő csav>csau elemet összevonjuk, AV>AU>Ó-t kapunk, és megvan a csavka>csóka) madár a begyéből eteti a fiókáját: látványként csókolózásnak, csók-adásnak is mondhatnánk, amint a fióka "szájába rágja" a "csócsát"... A K > Cs hangváltás pedig nem ismeretlen sem a latin-újlatin, sem a szláv nyelvekben. Az, hogy a magyar nyelvtanban ilyen nincs (kimutatva), a nyelvészek mulasztása, ill. a nyelvi megközelítés (hivatalból megkövetelt és előírt) egyoldalúságának tudható be.

"Réttak az asszonyok..." - mondja egyik könyvében Göre Gábor... - ez a ré vtkp. a rí 'sír' ige tájjellegű, RÉgi(es) alakja, és a görög rheó 'folyik' igével úgy szóalakra, mint jelentésben is azonos, de a RIVus lat. ‘patak, csatorna’ kezdő szótagjával - ez pedig a magy. RÉVvel - is megfeleltethető!

rheó gör., fluo 3. lat. 'folyik' - aki rí, v. ré, annak folyik a könnye... - a rí ige a görög rheó megfelelője, a folyik pedig a lat. fluo-hoz kapcsolható: FL > FLy
reo > leo
derivál ‘származtat, levezet’. – deriváció: ‘levezetés, eltérés ‹röppályától›’. – derivátum: ‘származék, ‹nyelvtanban› képzett szó’. - Tudományos szakszó a latin derivare (‘elterel, elvezet’) nyomán, amely a de- (‘el’) és a rivus (‘patak’) elemekből áll, s az (öntözésre is használt) vízfolyás más irányba terelését jelentette. Lásd még rivális.
rivális ‘vetélytárs’. – rivalizál: ‘vetélkedik, verseng ‹valakivel valamiért, valakiért›’. - A latin rivalis átvétele, ez a rivus (‘patak, csatorna’) származéka, és főnévként olyan birtokszomszédok egyikét jelentette, akiknek közös öntözőcsatornából volt vízkivételi joguk. A szónak már az ókorban kialakult ‘(szerelmi) vetélytárs’ értelme. A rivalizál a francia rivaliser átvétele német közvetítéssel. Lásd még derivál.
--
arriver <> deriver - a francia  arriver jelentése 'érkezik', szósz.: hozzápártol, hozzápartol (mivel a riva ol. 'part', ez pedig a ripa lat. származéka, P > V hangváltozás alapján), v. másképpen hozzáér(kezik), hozzávezet (hozzá' vizet!)- a deriver 'elvezet, levezet származtat' ellentéteként.  



2013. március 4., hétfő

ÖSZTÖN mint FELETTes ÉN

instinct 'ösztön' - instingo lat 'beleolt, beolt' - az extingo 'kiolt' ellentéte lenne... - így az ösztön az a láthatatlan, elemi hajtóerő, amely lét- és fajfenntartásra készteti az élőlényeket: embert és állatot egyaránt.
 ösztön ‘élőlény veleszületett belső késztetése a lét- és fajfenntartás céljából szükséges viselkedésre’: ‘ember nem tudatos megérzése, sugallata’: ösztöneire hallgatva elutasította az ajánlatot, ‘‹régen› ösztönzés’: ösztöndíj, ‘‹tájnyelveken› ösztöke’. - Szláv eredetű szó: szerb-horvát, ostan, szlovén osten, szlovák osteň (‘hajtóbot, ösztöke’). A magyar szó hangrendi illeszkedéssel és labializációval nyerte el mai formáját: osten đ eszten đ ösztön. Mai jelentésköre a szó átvitt értelmű használata folytán fejlődött ki. 
---megj. 1. - az Ost ném. 'kelet' - és az osten>ösztöke, ösztön bizony kelt, ill. felkelésre készteti az embert/állatot... Másképpen meg: aki "kiosztja" a lusta népségnek amit megérdemel, az ily módon bizony ösztökéli is a jobb eredmény elérése iránt.
ösztöke vashegyű bot, amellyel szántáskor az ekét tisztogatták és a jószágot nógatták’. Származéka: ösztökél. - A szlovák styk (‘eketisztogató eszköz’) régebbi istyk alakjának átvétele. A szóvégi -e magyar fejlemény, talán birtokos személyjel egy eke ösztöke szókapcsolatból.
---megj. 1. a stick an. 'rúd, bot', Stück ném. 'darab, bot, dugó', einstecken 'bedug'
 
"Melior est nubere quam uri" lat. - azaz: 'jobb házasodni, mint égni' (szt. Pál)
 
György Sóti a török üstüne jelentése: 'rá, fölé', és az ember/állat ösztöne hajtja 'rá, vagy fölé vagy felé' az ösztön-állatot/-lényt - hogy megtegyen valamit...  
Ebben az üstüne szóban benne van - nem csak hangzásban v. szóalakban, hanem értelemszerűen is - az ösztön, de az ős-ten>üsten>isten szó is... végső soron mindegy, minek nevezzük, ösztönnek v. istennek...
Gábor Szopka Gyuri bátyám, ezt a te érdekedben remélem hogy úgy érted hogy a törökök a magyarból vették át!
Gábor Szopka Egyébként ezért hasznos minél több idegen nyelv ismerete.
Ehhez a török szóhoz sosem jutottam volna el, pedig sokkal jobban megmagyarázza a szót mint az én korábbi feltevésem.
György Sóti én nem származtatok egy nyelvet sem a másikból, hanem mindet mindből - elvégre az egésznek eleve és egyszerre meg kellett készen lennie - az más dolog, hogy időben melyik mikor "manifesztálódott/-ik"...

2013. március 1., péntek

KERT - az ŐSKÖZÖS SZAVAK egyike

Az "ősközös szó" kifejezés alatt azokat az ősi, közös szavakat v. szóvázakat értem, amelyek minden bizonnyal még a nagy szétválás előttről származnak, mivel I. alakjukat nézve 1. azonos, v. 2. egy csoportba tartozó, esetleg 3. szabályosan elváltozó hangsorokra épülnek, és II. jelentésük szerint 1. azonos, v. 2. nagyon közeli fogalmakat jelölnek. Ilyen ösközös szó meglepően sok van - sokkal több, semminthogy pusztán a véletlen művének tarthatnánk őket - a hivatalos nyelvészet szemellenzős és szűk-látókörű nézete alapján.

Ősközös szónak mutatkozik a KR, (megtoldva) KRT szóvázra épülő kert szavunk, mivelhogy nem csak a magyarban és a vele rokonított finnugor nyelvekben jelenti - legalább részben - ugyanazt, ('kerítéssel, fallal védett, elsősorban növények termeszésére való, zárt tér'), hanem az indoeurópai nyelvcsalád sok tagjánál is megtalálható (; ebből csak egy kis hányadot fogunk megvizsgálni, az álábbiak szerint:

A KRT > KRD > GRT > GRD > HRT  > HRD szóváz és építményei


kert, korito szhv. 'teknő, meder' > korda, kordon > Garten ném. > garádics, garden an., gorod or., grad déli szláv > hortus lat. > zahrada szlk. 'kert'
Gürtel ném. 'körút', vinograd 'szőlőskert'

ER||RE és AR||RA - a garden an. és a grad szhv. olyan, mint a Berg ném. és a breg szhv. 'hegy'

Udvar és kert, házudvar és kertesház


A képen ábrázolt LAK - kastélynak kicsi, háznak nagy... de az épület, a kert és a tó együttese idillikus...

dvor szhv. '(királyi) udvar', dvorište 'házudvar', dvoriti 'ápol,  udvarati se 'udvarol' - Görénél 'pitvarol - (szív-)pitvar és per-patvar...
duvar tör. 'fal' - 

--
szószedet:
hortus, i, hn. '1) konyha-, gyümölcs- és mulató kert. 2) t. küln. mulató kert. Igy névszerint t. nagy kiterjedésü mulató kertjei az előkelő rómaiaknak, mindenféle ültetvényekkel, épületekkel, sétányokkal, vizművekkel és műemlékekkel diszítve. 3) egy «láb» a szőlőhegyben. 4) trágár értelemben a nő szeméremteste. 5) névk. kerti termény, konyhanövény, főzelékféle.'
korito 'teknő, (folyó)meder'

A KRT > KRD> KRLT > GRLT > KLT > KLD stb. szóváz


Az R>L átmenet szabályosnak mondható - mivel egy helyen képezzük mind e két mássalhangzót -, ezért felcserélhetőek egymással. (Ezt a gyermeknyelvben is tapasztaljuk: az L hang megelőzi az R-t, mivel a nyelvpörgetés nehezebben sajátítható el.) A sok lehetséges szó közül most csak a
kerítés, korda > körülötte, korlát, krletka szhv. 'kalitka', grliti 'ölel' (ölel: 'körülfög, átfog'), kaloda álljon példaként arra, h. a fenti, egymáshoz igencsak hasonlító szóvázakra valóban rokon fogalmakat kifejező szavak épülhetnek.