A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bölcselet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bölcselet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 24., szerda

Atlantisz - volt vagy van is?

Atlantisz, a múlt birodalma

atlantis
Valószínűleg egyetlen olyan mondabeli várost sem tudunk említeni, ami annyira megmozgatta volna a kutatók és művészek fantáziáját, mint Atlantisz elsüllyedt szigete. Mióta először papírra vetették nevét, számtalan amatőr és szakértő próbálta megmagyarázni a legenda eredetét – egyesek elég messzire mentek a találgatásokkal.
Az ókori görög történetírók gyakran vándoroltak el Egyiptomba, hogy az ott megőrzött több ezer éves tekercseket áttanulmányozva újabb és újabb ismereteket szerezzenek. Így tett Szolón is, aki később fiának adományozta egy ősi város történetét, amelyről állítólag Szaisz egyik papja mesélt neki; az Atlantiszról szóló leírás addig öröklődött a nemzedékek között, míg el nem jutott Platónhoz ( i.e. 427-347).
A filozófus Timaiosz és Kritiász című művében így mesélt a Héraklész oszlopain (tehát a Gibraltári-szoroson) túl fekvő városról: „Továbbá, amit csak erdő az ácsok munkájához adhat, gazdagon adott mindent, s bőségesen táplálta az állatokat; a házi és vadállatokat. Ezért elefánt is nagy számmal volt a szigeten; mert legelő nemcsak azoknak az állatoknak jutott bőven melyek a mocsarakban, a tavakban, a folyókban vagy a hegyeken, vagy a síkságokon élnek, hanem ugyanígy ennek is, amely természettől a legnagyobb és legfalánkabb. Ezenkívül ami jó illatút csak terem ma is a föld, gyökeret, füvet, fát, nedveket, szivárogjanak bár virágokból vagy gyümölcsökből, azt ott is megteremtette és dúsan növelte.”
A tengeristen kegyelme
Platón úgy írta, hogy az istenek egykor sorshúzással döntötték el, melyik terület kié legyen, így jutott végül Atlantisz Posszeidón kezére. A tengeristen hamarosan beleszeretett Klétóba, aki a sziget közepén, egy dombon lakott; Posszeidón ezt a területet föld- és tengergyűrűkkel vette körül, hogy senki se férkőzhessen kedvese közelébe. Klétó összesen öt ikerpárt szült neki, ezek közül a legidősebb Atlasz néven örökölte meg apja birodalmát. A többi fiúgyermek szintén kapott egy-egy kisebb területet a szigetből, így Atlantisznak fénykorában összesen tíz királya volt.crystal_city2
A lakosok elégedett és gazdag életet tudhattak magukénak, hiszen a hatalmas város mindent megadott, amire szükségük volt: a rétek aranylottak a búzától, friss gyümölcstől roskadoztak a fák; az erdők tele voltak állatokkal, és a föld ontotta magából a bányászható nemesfémet. Megtanulták a hajózás művészetét, és átvágva a Posszeidón által készített gyűrűket, végül eljutottak a sziget közepéig, ahol Klétó temploma állt – itt mutatták be áldozataikat az istennek és őseiknek. Az atlantisziak nagyon sokáig engedelmesen szolgálták Posszeidónt, a lelkükben béke és jóakarat honolt, nem vette el eszüket a mértéktelen mennyiségű arany és bőség, épp ellenkezőleg: hitték, hogy a kölcsönös szeretet nagyobb ajándék, mint a vagyon. Ám idővel mégis elkezdett tünedezni bennük az „isteni fény”, egyre mohóbbakká és agresszívabbakká váltak, mire Zeusz, az istenek királya úgy döntött (ezidőtájt Szolón előtt 9000 évvel járunk), büntetésből öntse el a tenger az egész szigetet. Hogy miképp történtek tovább az események, azt nem tudjuk, mert Platón írása megszakad.
Kitaláció vagy valós hely?
Atlantisz titkának megfejtésében az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy Platón elbeszélésén kívül semmilyen forrás nem létezik a szigetről. Persze számos más műben szót ejtenek távoli, mágikus királyságokról, de tekintve, hogy egyik sem nevezi nevén ezeket a helyeket, csak feltételezni lehet, hogy esetleg azonosak Atlantisszal.
Az egyik népszerű elmélet szerint, az egyiptomiak valójában a minószi kultúrkört tekintették olyan pompázatosnak és titokzatosnak, hogy később legendát szőjenek belőle. A kutatók elsődleges célpontja Kréta és Szantorini szigete – ezeket természeti katasztrófa pusztította el i.e. 1500 körül, épp mint Atlantiszt. Mire Szolón egyáltalán értesülhetett a város történetéről, arra már rátettek némi fantáziát az évszázadok. Mások az Atlasz és Atlantisz elnevezésből kiindulva úgy vélik, az ősi metropoliszt valahol az Atlanti-óceán mélyén keresendő – az igazság azonban az, hogy hiába az egyre modernebb és kifinomultabb műszerek, eddig egyetlen víz alatti romról sem lehetett biztosan megállapítani, hogy akárcsak köze lett volna Atlantiszhoz.
Ez természetesen sosem gátolta meg a törekvő álezoterikusokat abban, hogy pénzt és reklámfogást csináljanak Atlantisz különlegesen szép legendájából. Tudva, hogy az emberiség kiéhezetten várja a spirituális újdonságokat, már-már szánalmasan nevetséges teóriákat gyártottak arról, hogy Jézus is Atlantiszon nevelkedett első földi életében; számos televíziós jövendőmondó állítja, hogy a sziget elhunyt lelkeivel beszélget, sok kristálygyógyász Atlantisz nevével reklámozza az egyébként bárhol fellelhető köveket és így tovább. Különös, hogy bár Platón sorain kívül tulajdonképpen az égvilágon semmit nem tudhatunk a városról, mégis internetes oldalak és könyvek százai szólnak arról, hogy éltek egykor az atlantisziak, hogyan hívták őket és mit viseltek, milyen szertartásokat végeztek és hogy néztek ki a házaik – csupa kitalált és összeszedett információ, amivel könnyű pénzt kicsalni a hiszékenyekből.
Pedig ki tudja? Lehet, hogy Atlantisz legendája tényleg csupán egy szebb kor vágyából született.
--
Imrich Forro · Top Commenter
Atlantisz legendája nem csupán egy szebb kor vágyából született. Az egy létező hely volt, amit az emberek kétkezű munkával hoztak létre. Ezt nehéz felfogni, mert a kutatók nem tudják magukat beleélni abban a korba, mikor ez a szigetekből létrehozott terület meg volt alkotva. Annak célja volt. Ismerem a területet, de egykönnyen nem árulom el, mert rengeteg fáradozás van mögötte...

2013. április 13., szombat

TUDÁS és NEMTUDÁS

"A legtöbb tanár arra vesztegeti idejét, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amivel kiderítheti, mi az, amit a diák nem tud; míg a kérdezés igazi művészetének azt kell felfedezni, amit a tanuló tud vagy tudni képes."
(Albert Einstein)

--
Albert Einstein egyszer azt (is) mondta: "Ha azt szeretnéd, hogy a gyereked intelligens legyen, olvass neki tündérmeséket. Ha szeretnéd, hogy még intelligensebb legyen, olvass neki még több tündérmesét."
--
"Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat."
(Albert Eistein)
 

2013. április 11., csütörtök

CÉL nélküli OK-OKOZAT-sorOK a VILÁG-OK-ban


A CÉLtalan tudomány


A tudomány által csak az OK és az OKOZat léte és kutatása elismert és támogatott... A fizikai világban bármiféle CÉLról beszélni - enyhén szólva tudománytalanságnak minősül. Ahogy kezdtem felnőtt gondolkodóvá válni, egyre nagyobb volt az értetlenségem, hogyan vált lehetségessé ez a logikusnak nem - és ezért tudományosnak sem - mondható (v)álságos helyzet?

„Ha elfogadjuk azt a gondolatot, hogy az életnek van valamilyen értelme, az embernek kötelessége azt megkeresni.” (A. Einstein)

Az egyik folyománya e tudományos "hittételnek" ez is:
Nem azért van szarva a bikának, hogy döfjön vele (CÉL), hanem azért döf a szarvával, mert van neki (OK).
Vagyis, másképp mondva: ha már van neki szarva, hát használja is - arra, amire való, v. amire használni lehet és tudja. De az, h. a szarv eleve támadó- v. védekezőeszközként lenne "kitalálva", ill. megalkotva holmi intelligens tervező által - nos, ezt az anyagelvű tudományosság - mint helytelen föltevést- eleve elveti - és minden más előre-eltervezettségi elvet...

Nem kell messzire menni, csak a fészeképítésig, hogy némi problémába ütközzünk a fenti tétel - ill. az értelmezésének - helyességét illetően, hisz nem mondható, h. véletlenül, vagy éppen cél nélkül építi a madár a fészkét, mielőtt tojást tojni (azaz szaporodni) kezdene.

Igen művelt tudós koponyák törődnek (fel és össze) azon, hogy megértsék és megmagyarázni is tudják, milyen külső, környezeti behatások játszhattak közre a nagy evolúciós változások folyamatában. Azaz, milyen úton-módon játszódtak le a korszakváltások, és mik voltak a kiváltó okaik. Pl. hogy hogyan és mi okból költözött ki az őstengerből akár a növény- akár az állatvilág jelentős része, hogy egyes szárazföldi, emlős fajok visszaköltözéséről nem is beszélve. Ugyanígy fejtörést és nagy kihívást jelent a társadalmakban élő fajok létezése - a termeszek, hangyák és méhek népes "családja", amelyek szervezettsége és (hoppá, majdnem tervezettséget mondtam) hatékonysága messze fölülmúl minden emberi társadalomét, a berendezkedés fajtájától függetlenül. 

Nos, azáltal, hogy a világ egyetemeiből "ki van tiltva" a világegyetem nemcsak élő, de értelmes lényege, a Szelleme v. Lelke létének "hite", azaz elismerése, a tudomány önmagát korlátozta le a teljes megismérésnek csupán a "felére" - fel- és elismerve az okokat, de megtagadva a célokat... És vajon mi célból van ez a felesség, ez a féllábon álló tudományosság? Mert nyilván nem éppen olyan véletlen, mint a bika szarva...

A mai tudomány oly mértékben "balos" - és ehhez nagyon közel áll a bajos és a baljós fogalma is (nem csak a szójáték szintjén), hogy nem csoda - valószínűleg szükségszerű, hogy a túltengő(dő) balagyféltekés (analitikus 'elemző') gondolkodás megakadályozza a jobb féltekének szintetizáló ('összerakó') feladatvégzését - úgy elméletben (és elme-életben), mint a tudományos gyaklorlatban. Máskülönben nem lenne világszintű - GLOBÁLIS okokból eredő és PLANETÁRIS méretű gazdasági és 
életveszélyes válság...

Mindettől függetlenül a jobbagyféltekés folyamatok is - világméretekben is - megállíthatatlanul zajlanak, összhangban a kozmikus törvények (mind)egyikével, pl. a hatás-ellenhatás elvével - a tudomány rovására legyen írva ennek fel-nem-ismerése...
--

Tanulságos Idézetek a MATRIX - ból :

A világban egyetlen törvény van, egyetlen biztos pont, egyetlen általános igazság: a kauzalitás. Akció-reakció, ok és okozat.
- A lánc elején egy döntés van.
- Nem! A döntés joga csupán illúzió hatalmasok és elnyomottak között.

Cél nélkül nem létezhetnénk, mert a célunk hozott létre minket. Az motivál, az irányít. A célunk határoz meg minket.

“Remény – tömény emberi tévedés, egyszerre forrása a legnagyobb erőnek és a legnagyobb gyengeségnek.”
(az idézeteket lejegyezte: Posta Bálint a FB-s Felemelkedők csoportban)
--
e cikket közreadtam a jelzett csoportban 2013.04.11-én, a következő hozzászólással:
a mai tudományos világszemlélet elhitette velünk azt az abszurd állítást, h. valami csak úgy, véletlenül, cél nélkül létezhet...

ezzel nem akarom azt mondani, hogy az abszolót lét is ilyen OK- és CÉL-függő valami, de a 3Ds világiunkra - ez az oksági és célzatossági elv egyaránt - minden bizonnyal érvényes. Ugyamnis a 3Ds világ célja: a tapasztalatszerzés, a szellemi igazságok anyagi viszonylatainak átélésének módja és lehetősége is egyben. És e cél megvalósítása az OKa is egyben ennek a (bi)poláris, (inter)dimenzionális létformának.

2013. március 30., szombat

A nyelvi Szinkronicitás, azaz EGYIDEJŰSÉG

Bevezető helyett szántam az alábbi idézetet, amelyben a szerző alaposan megvilágítja az EGYIDEJŰSÉG - ismertebb idegen nevén a Szinkronicitás - kérdéskörét. Fontosnak tartom ugyanis, hogy megértsük azt, ami szinte megérthetetlen: a reális/tárgyi világ dolgainak összefüggései nem csak a téridősíkon léteznek, sőt, elsősorban nem ott, mert amit mi ok-okozati láncsoroknak észlelünk, az csak tér- és időbeli visszatükröződése a nem-anyagi természetű, a 3Ds világot meghaladó valóságok tényeinek és történéseinek.

Paulinyi Tamás:
  

A Szinkronicitás


"Világunk eseményei összefüggnek, az okok okozatokat szülnek, a közvetítés folyamatai pedig a fizika törvényeivel magyarázhatók. A fizika, a kémia, a biológia vagy akár a pszichológia megfigyelései szinte maradék nélkül képesek számunkra megértetni azt, hogy hogyan is tevődnek át hatások, hogyan is generálják egymást a valóság jelenségei. 

Vannak azonban olyan események, amelyeket a természettudományok nemhogy megmagyarázni, de elhelyezni sem igazán képesek világszemléletükben, ezek pedig a parapszichológia hatáskörébe sorolhatók. A jelenkori tudományos parapszichológia kísérleti eredményei tényként tárják elénk az érzékszerveken túli észleléseket (telepátia, távolbalátás, jövőérzékelés), illetve azt, hogy tudatunk közvetlenül, vagyis az ismert fizikai közvetítők működése nélkül képes hatni anyagi rendszerek állapotára, folyamataira (tárgymozgatás, véletlenbefolyásolás). Bár az említett képességek létezése világképformáló tényező, a valóság megfigyelhető jelenségei között még ezeknél is megdöbbentőbb módon megnyilvánulókra bukkanhatunk. A misztikusan különös "véletlen" egybeeséseket - C. G. Jung svájci pszichiáter fogalmával - szinkronicitásnak nevezzük. 

A rendkívül nehezen értelmezhető szinkronicitás jelenségeket mindenek előtt érdemes egy-két életből vett példával illusztrálni. Ha már Jungra hivatkoztam az imént, kezdjük az ő praxisából származó - tán a legnépszerűbbé vált - példával. Jung, amikor egy alkalommal éppen egy neurotikus hölgy álomanalízisét végezte, a hölgy megemlítette, hogy álmában egy aranyszínű szkarabeuszbogár jelent meg. Rögtön ezután Jung egy koppanást hallott az ablakon, majd amikor kinyitotta egy zöldarany európai szkarabeuszbogár esett be rajta. Jung a bogarat a hölgyhöz vitte és a következő szavakkal adta át: "íme hölgyem az ön SZKARABEUSZA!" A történet még megemlíti, hogy a beteg állapotában innentől gyökeres javulás állt be, ami szimbológiailag a szkarabeusz élettel és újjászületéssel kapcsolatos jelentésével is egybevág.

A szent Szkarabeusz bogár - az óegyiptomi hit szerint - a halálból való újjászületés jelképe - a fotón: Tutanhamon gyűrűje
 
Mi is történt itt tulajdonképpen? Szkeptikusan szemlélve az eseményt - mint majd minden hasonló esetben - a különös véletlenre gyanakodnánk. Bár a véletlenek elméletileg nem zárhatók ki, valójában a szinkronicitás ténye sem cáfolható. A szkarabeusz megjelent az álomban, az analízisben, az ablakban, és végül szimbológiai értelemben a gyógyulásban is. Hasonló jelentésű elemek egyidejű, nem oksági összefüggésben álló felbukkanásáról van szó. A Jung által idézett példához hasonló esetekről számtalan leírás és megfigyelés áll rendelkezésünkre, nyilvánvalóan saját életünkből is. A dolgok, mintha valami mágikus módon vonzanák egymást, egyszerre történnek a bajok, egyszerre fordulnak jobbra a körülmények, bizonyos események ismétlődése gyakran bizonyos szereplők vagy feltételek (nem logikusan összefüggő) ismételt megjelenéséhez kötődik. 

Ha ugyanis jobban megfigyeljük a szinkronicitásjelenségeket, legtöbbjük elemei csupán egyetlen megfigyelő (a MEGFIGYELŐ) számára rendeződnek valódi egybeeséssorozattá. Ha valaki például zöld-sárga csíkos daxlikkal álmodik, majd egy antikvárium véletlenül fellapozott vicclapjából csakúgy visszaköszön rá ez a sajátos látomás, mint ahogy még egy játékboltban és egy farsangi menetben is találkozik vele ugyanaznapon, akkor Ő az, aki ezeket az egyébként különnálló jelenségeket sorozatként észlelte. Gondoljuk el, milyen végtelenül bonyolult koreográfia lett volna szükséges akárcsak a jungi szkarabeusz-szinkronicitás szándékos megrendezéséhez. Az egyéni tudat pszi képességeinek - az ilyesfajta esetekben - kellőképpen hatni kell a kollektív tudattalan milliárdnyi lelki érdekből font pszi és cselekvésbeli szövevényére, csakúgy ahogy a megnyilvánulni készülő valóságnak az elképzelhetetlenül sok variációjú - és az egyébként minden észlelő számára sükségesen egyaránt adekvát választ hordozó - véletlenállapotaiból az önmaga számára markánsan megjelenő aktuális üzenetet is létre kell hoznia. Ha az iménti mondat kissé barokkos bonyolultsága elijesztőleg hatott, akkor közel járhatott a szinkronicitás logikai megértésének valós képtelenségéhez.

A számunkra térben és időben lezajló - tehát lokális - események megértéséhez, természetesen a valóságról alkotott - vagyis szintén lokális összefüggések tapasztalataira épülő - antropomorf világszemléletünket tekintjük az egyetlen lehetséges viszonyítási rendszernek. Ez pedig szinte bizonyosan helytelen, ugyanis a parapszichológiai eredmények világosan bizonyítják, hogy például saját tudati tevékenységeink egy része (jövőérzékelés, telepátia, távolbahatás, halálközeli élmény stb.) bizonyosan nem lokális jelenségként működik. Röviden szólva, egy multidimenzionális rendszer kisebb részeként keressük egy nagyobb egész törvényszerűségeit, amit értelemszerűen képtelenek vagyunk felfogni. Egy találó megfogalmazás szerint a szinkronicitásjelenségek léte egy nemlokális univerzumot feltételez lokális jelenségekkel. Ahhoz, hogy maguk a folyamatok megtapasztalás jellegűvé váljanak, egy olyan magasabb tudati síkon kellene őket vizsgálni, ami talán analóg lehet a már említett halálközeli élmények panorámatudatával - itt lehet egyidejűleg áttekinteni egy teljes élet összes pillanatát -, vagy analóg lehet bizonyos meditációs technikák által kiváltott tudatállapotokkal.
Az általunk tapasztalt oksági rendszerben például elképzelhetetlen az, hogy egy okozat megelőzze az azt kiváltó okot - pedig hát a jövőérzékelés is ezt sugallja -, vagy az, hogy egy aktuális megfigyelés elvárása visszamenőleg befolyásolja az észlelet kialakulásához szükséges összes anyagi eseményt (ilyen lehet például az, amikor valaki egy autópályán az elvárásának megfelelően a várható véletlen arányhoz képest sokkal több piros autót észlel áthaladni). Triviális és okságilag szintén zavarbaejtő példa, amikor egy televízió csatornáit váltogatva különböző műsorokban szinte ugyanaz a mondat ismétlődik. A megértéshez valószínűleg közelebb vihet minket, ha megpróbáljuk - legalább elvi szinten - feladni az oksági folyamatokhoz fűződő megszokott tér-idő elképzeléseinket, sőt magát az okság sorrendiségét vagy irányultságát is relatívvá tesszük, ami már egy egymással egyszerűen tartalmi rokonságot mutató mellérendelt eseménycsoport képét vázolja fel. 

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a szinkronicitás jelenségek zömében az elemek között gondolati tartalmak is szerepelnek, vagyis az eseménysorozat egymást vonzó tagjait nem lehet fizikai formák vagy állapotok affinitásával magyarázni. Akárhonnan is közelítjük meg a kérdést, a szinkronicitás jelensége sokkal inkább egy álomállapothoz hasonló flexibilitású tudati valóság, mint egy konkrét anyagi rendszerekből álló fizikai törvények által determinált materiális valóság létét sejteti. A megoldáshoz - egykoron talán - egy olyan pszichofizikai világkép kialakulása vezethet el minket, ami bizonyosan nem sokban fog hasonlítani a jelenleg általános világszemlélethez.

Kozmikus szinkronicitás

Ami számunkra addig is fontos lehet, az leginkább a szinkronicitásnak az életünkben, sorsunkban hasznosítható üzenete. A parapszichológia kategorizált jelenségein túlmutató általánosabb megállapítással élve, a szinkronicitás egyfajta holografikus módon képes pszichés életünket a valóság legkülönfélébb rétegeiben visszatükrözni. Ez részben sorsunk, pszichés mélyrétegeink megismerését segítheti, másrészt, ennek szellemében a valóságteremtés öntudatlan mágiáját egy magasabb tudatossági fokra emelheti (kiemelés: SGy). A régi idők madárjóslásának példájára, egy kérdéshez válaszként rendelt véletlenesemény megfigyelésével olyan információkhoz juthatunk, amelyekhez logikai úton nem férhetünk hozzá (erről szól egyébként többek között a Tarot és az I-Ching gyakorlata is), illetve bizonyos jövőképek vagy események modellezésével erősíthetjük azok bekövetkezésének valószínűségét. 

Mindezen folyamatok az emberi kultúra hagyományaiban régről ismertek, ami újszerű eleme lehet a szinkronicitásjelenségek mai "használatának" az inkább egy univerzális törvényszerűség dogmatikus formuláktól mentes felismerése, ezzel egyetemben a mai racionális gondolkodás számára legalábbis elfogadhatóvá tétele. Ha pedig másra nem, arra - mint Allan Combs és Mark Holland "Szinkronicitás" című könyvében olvashatjuk - biztosan alkalmas, hogy szürkének és kiszámíthatónak tűnő valóságunk kulisszái mögött megismerjük Hermészt, a Kópét, a világok közt közvetítő kozmikus tréfamestert, akit modern világunkban már-már elfeledtünk."
[forrás: Harmonet]




2013. március 19., kedd

SZÓ-KÖLCSÖNÖS vagy ÖNTEREMTÉS

Tételezzük fel - vagy inkább szögezzük le, összhangban a legújabb tudományos elméleti és kutatási eredményekkel, hogy a világmindenség valóban végtelen, és a világegyetem, amit módunkban van úgy-ahogy (ki)kutatni és ezáltal megismerni, voltaképpen csak egy a multiverzum végtelen számú, lehetséges v. párhuzamos valóságai közül.

Tételezzük fel azt is, hogy valóban létezik az a sötét anyagnak nevezett valami, amit az elméleti fizikusok szintén kénytelenek föltételezni, ha a  megtapasztalható (anyagi) világ tapasztalt tulajdonságait az ismert fizikai törvényszerűségekkel akarják egyensúlyba hozni, ill. azokkal magyarázni.

Mivel ezt a rejtőzködő anyagot a régi bölcselők - amikor még nem volt kötelező a tudományos ateizmus - szabadon Istennek nevezték, tételezzük föl tehát Isten létezését is, mint minden létezőnek az eredeti okát, teremtőjét, annak érdekében, h. az ok-okozati összefüggés logikája megvalósuljon.

Most pedig azt is tételezzük föl, hogy a multiverzum végtelen számú világegyetemeiben is elvileg ugyanez a helyzet áll fönt - ami nem zárja ki az elképzelhetetlenül nagy (ön)megnyilvánulásbeli eltéréseket, ill. különbségeket.

A Szóvilág teremt(őd)ése v. keletkez(tet)ése


A Szóvilág eszmei síkon az Értelem világát jelenti - mivel értelem híján szóról "szó sem lehet"...
Alábbiakban vizsgáluk meg, hogy teremtődnek a szavak - nem csak egy nyelven belül, hanem különféle nyelveken keresztül át- meg átfonódva, keresztül-kasul:

Tájékozódás a Szó-Világban


táj > tájol - teilen ném. 'oszt', Teil 'rész, darab', Rest ném. 'maradék', resztli 'anyagmaradék, ~darab', rest magy. 'maradi, lusta ("Aki nem rest, kapogat.") a rest szbszó: benne az est. a nap nyugaton van este, így nyugodtan is van, mint az, aki rest - így a rest szó - úgy is mint fogalom - nem véletlenül foglalja magában az est szót és annak fogalmát! Amint láttuk, a németben is a Rest a maradás fogalmával van kapcsolatban, és aki este sem restül/lustul el, az fent-marad, és nem fekszik le! Másrészt a Restből sazármazó resztli: mint darab, rész - az égre vonatkoztatva a felosztott egy-ég-világ- v. égtájat 'Welt+Teil'-t is jelenti, de a Teil lehet a testnek v. a ksiebb földterületnek is része: tája, tájéka. Ezt a tényt a tailor an. és a taileur fr. 'szabó' is bizonyítja.
Ost ném. 'kelet',