A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Atlantisz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Atlantisz. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 11., csütörtök

SÁR-EMBER és az ÚJ VILÁGkorszak

TESTÜNK ÁTALAKULÁSA MÁR JAVÁBAN ZAJLIK


Új világkorszak új emberiség? A mítoszok, ősi hagyományok valóban ezt-azt állítják: szerintük valahányszor véget ér a Földön egy nagyobb történelmi ciklus, s kezdődik egy következő, új ember faj keletkezik! Na de mégis hogyan? Erre a kérdésre magukban a misztikus szent iratokban is többféle válasz létezik. A leg ismertebb szerint az előző embernemzedékkel egy globális katasztrófa végzett, helyükbe pedig az istenek telepítik a következő fajt. De előfordul az a változat is, hogy az apokaliptikus korszakfordulót- például a vízözönt – egyetlen emberpár túléli: az ő gyermekeik fogják alkotni a következő generációt…


FÉNYEMBEREKKÉ VÁLLUNK? SPIRITUÁLIS EVOLÚCIÓ

Van azonban egy harmadik megoldás is, mely jelenkorunk szempontjából talán a legizgalmasabb! Eszerint a világkorszak váltás nem jár feltétlenül az előző emberiség megsemmisülésével. Inkább arról van szó, hogy a régi kor Homo sapiens-e lassan, fokozatosan- majd a ciklikusfordulóhoz közeledve egyre látványosabban- átalakul…

Döbbenetes következtetés: mind ez azt jelenti, hogy az evolúció ötlete egyáltalán nem Charles Darvin fejéből pattant ki legelőször a történelem során! Hiszen ez az utóbbi elképzelés pontosan azt tanítja, hogy a történelmi időszakok változásával az ember külleme, szervezetének működése, testi-lelki felépítése is módosul! Igaz, az ősi szent iratok szerint előbb történik az ember spirituális átalakulása, és csak ezt követi a szemmel is látható, azaz testi, biológiai változás… Ennyiben a misztikus tanrendszerk eltérnek Darwintól, azaz inkább a jeles angol biológus, módosította az eredeti elképzelést. Darwin ugyan is kizárólag biológiai fejlődésről beszélt, írt műveiben, míg az ősi tanokban az ember korszakonként megváltozása elsősorban spirituális evolúció!

A Homo sapiens 2.0-ás verziója

atalakulas-ember-02.jpgIgaz volna? Minden világkorszak küszöbén módosul a fajunk? Akkor tehát- és igen, a mítoszok pontosan ezt állítják- valahányszor alantasabb, spirituálisan romlottabb korszak következik, az emberiség génállománya és általános szellemi képességrendszere is hanyatlik, azaz „rosszabb” ciklus küszöbén a Homo sapiens degenerálódik, korcsosul! Ha viszont egy, az előbbinél emelkedettebb, szebb, jobb időszak előtt állunk, akkor a spirituális evolúció gőzerővel beindul, minek köszönhetően az új korszak csúcsán az ember tényleg hasonlóvá lesz az istenekhez!

Mindez már önmagában fantasztikusnak hangzik, csak hogy a „java” még hátravan!... Az összes ókori prófécia 2012-re jósolja a jelenleg a Föld életét meghatározó Vaskor végét, s egy új Aranykor kezdetét- ám, akármennyire is egyéb pletykák terjedtek el ezoterikus körökben, tény, hogy nem beszélnek világvégéről! Ebből viszont az következik, hogy az új, aranykori emberiség nem helyünkben érkezik a Földre- hanem mi magunk fogunk Fény-emberekké változni! És-kapaszkodjunk meg- ennek a döbbenetes folyamatnak az első jeleit a jelenleg élő, de különösen a mostanában születő emberek testén és szellemiségén már most tapasztalni lehet.

A sárember kora

atalakulas-ember-01.jpgAzt mondják, jelenüket- és pláne jövőnket- csak úgy érthetjük meg tökéletesen, ha jól ismerjük a hozzá vezető múltat… Lássuk hát azokat az ősi mítoszokat- és egyben előre is vetítik- a jelenleg is zajló döbbenetes folyamatot!

Az utóbbi időben szinte mindenki halott például arról, hogy 2012 december 21-én véget ér a maják több millió évre visszamenő naptára. Ez a tény sajnos nagyon hamar a szenzációra éhes média eszközévé vált, ahhoz, hogy némi riogatással fűszerezett világvége-hangulattal dobják fel az ezotériában jó ideje jellemző uborkaszezont…


Így a legtöbben úgy tudják, hogy a maják világvégét jósolnak 2012-re, holott a valóság homlokegyenest más! Az ugyan is, hogy a naptáruk véget ér, nem azért van mert így gondolták, innentről kezdve úgy sem lesz emberi civilizáció a Földön, hanem azért, mert szerintük 2012 december 21-ével egy új Homo sapiens-nemzedék születik!


A maja mitológia szerint egyébként nem ez az első világkorszak váltás ( nem is először van a mostanihoz hasonló „zárás2 a naptárukban…) Papjaik úgy tartották, hogy a történelem során hét világciklus váltja egymást bolygónkon, s mindegyikhez más típusú emberiség tartozik. Jelenleg az ötödik korban- ahogyan szent irataik mondják, a „Nap Ötödik Korszakában” élünk, azaz szerintük a mostani civilizációt négy másik előzte meg, melyek közül kettő iszonyatos katasztrófa során semmisült meg.


A mostani, ötödik ciklus ér tehát véget 2012 december 21.-én, ám ez az időpont más szempontokból is különleges. Nem csak egy „kisebb”, de egy 25.625 éves „nagy” világkorszak is zárul ezen a napon, illetve ekkorra teszik a maja csillagászok a „Vénusz halálát és újjászületését”- s lám, utóbbi előrejelzést a modern kor asztronómusai is igazolták! December 21-22.-én éjszaka ugyan is a Vénusz valóban órákig nem lesz látható a Földről a „fekete Kút”-nak nevezett tartományban időzik- hogy azután annál fényesebben emelkedjen a horizont fölé!


Nem világvégét jósolnak tehát a maja próféciák, hanem ellenkezőleg, egy új emberi nemzedék eljövetelét. És ami még izgalmasabb: hasonlóan más kultúrákhoz, a maják papjai is „rangsorolták” az egymásután következő emberiségeket. A fejlődést, vagy az előbbi nemzedékhez képesti elkorcsosulást különféle elemekkel, fémekkel, anyagokkal jelképezték. Tanításaik szerint létezett már Földünkön Levegő-ember, Víz-ember, és Tűz-ember is- a jelenlegi emberiséget pedig, nem túl hízelgően Sár-emberek fajának nevezi! Íme egy tökéletes jellemzés anyagimádó, a szellemi dolgokkal alig-alig, vagy egyáltalán nem törődő modern korunkról: a maják szerint a homo sapiens sapiens valójában- ha latinul írjuk le azt, hogy „sárember”- Homo sarx!


Történelem előtti szuperemberek


Az, hogy az ember az előző Aranykor óta fokozatosan silányul, hanyatlik, az nősi hagyományokban egyetemes elképzelés. Megtaláljuk Hésziodosznál, a görög költőnél is, aki a krisztus e 8. században- a majákhoz hasonlóan- öt egymás után következő egyre alantasabb természetű emberiségről beszélt…


Ugyan ezt tartották a hinduk, az irániak, a kelták, a rómaiak, a germánok és az ősmagyarok papjai is, ám ami a leghihetetlenebb: az utolsó, legalantasabb fajt mindegyik tanrendszerben robbanásszerű spirituális evolúció, azaz az „Istenember” megjelenése követi!

atalakulas-ember-03.jpgNem tévedés: az ős és az ókoriak tökéletesen ismerték a „Superman” fogalmát… Sőt úgy tűnik, Friedrich Vilhelm Nietzsche német filozófus tanítása az „Übermensch” (felsőbbrendű ember) eljöveteléről szintén nem túl eredeti elképzelés…


Természetesen az ősi hagyományok „ istenembere” nem valamiféle faji felsőbbrendűségi kategória, tehát a mítoszokban szereplő aranykori emberiség- a 20. századi félremagyarázásokkal ellentétben- nem azért különb a többinél, mert „tisztább” vagy „keveredés-mentes” a vére! Az ókori mítoszokban szereplő „új ember” inkább tudása, szellemisége és erkölcsi jósága által emelkedik a korábbi nemzedékek fölé.

No de lássuk, hogyan is jellemzik a mítoszok ezt a történelem előtti „szuperemebert”? A hagyományok szerint arca a későbbi korok emberéihez képest sokkal szebb, teste jóval magasabb, ám csontozata finomabb, légiesebb volt. ( Nem egy legenda, ugyan is azt állítja, hogy a korabeli civilizáció helyszíne, Atlantisz elsüllyedése előtt Földünkön a gravitáció sokkal gyengébb volt, mint utána- ennek köszönhető az akkori emberiség állítólag nem csak kecsesebb, de egyenesen képlékeny csontváza!) Ám a legfeltűnőbb különbség köztűnk és e „tökéletes emberiség” tagjai között nem is ez volt, hanem az, hogy aranykori őseink döbbenetes képességek birtokosai voltak!


A mítoszok látványosan írják le ezt a hihetetlen korszakot, amikor az ember még nem volt annyira belesüllyedve az anyag világába, mint most. Az aranykori „szuperemberek” aurája többszörös mérete volt a mostaninak, ebből következően születésüktől fogva magától értetődően gyakorolták a mágiát… Tárgyakat mozgattak pusztán gondolatuk energiájával, vagy épp levitálva közlekedtek, ha pedig háborúk törtek ki köztük, kardok és lándzsák helyett dimenzió kapuk megnyitásával démoni lényeket idéztek az ellenségre. Nem volt szükségük ételre, italra, alvásra: testük a legendák szerint közvetlenül alakította biológiai energiává a Nap, a Hold, és a csillagok fényét, pihenésül pedig pár másod percre kikapcsolták az elméjüket. Képesek voltak az időjárást akaratlagosan befolyásolni, a teret tágítani-szűkíteni, s időutazás, hiperugrás segítségével gond nélkül mozogtak az Univerzumban. Beszéd helyett gondolati kommunikációt alkalmaztak, de nem csak fajtársaikkal, hanem a növényekkel, az állatokkal, az égitestekkel, sőt a ma már élettelenek vélt tárgyakkal is!


Döbbenetes képességek egy, mai fejjel szinte elképzelhetetlenül fantasztikus világban… Manapság mind ez már csak halvány emlék a mesékben, vagy legfeljebb a sci-fi és fantasy regények lapjain (mely utóbbiak szerzői valószínűleg a kollektív tudatalattiból merítenek…) De még is, hogy zuhanhatott az ember ebből a valóban „istenszerű” állapotából a mai színvonalra? És van remény, hogy valaha ilyenek leszünk? A maja jóslatok, és más ősi próféciák is egyértelmű választ adnak a kérdésre: ha szeretnénk ismét szuperemberré válni, kívánságunk teljesülése közelebb van, semmint gondolnánk!


2012 decemberétől kezdve ugyan is a sár-emberek visszavonulnak a Földről, s helyükben a mostani emberiség „javított verziója”, a Fény emberek nemzedéke lép


Lázadó generációk


Ha semmi más nem, egy jel biztosan mutatja, hogy valóban átalakuló-félben van az emberiség: megjelentek az indigó és a kristály gyerekek! Hogy kik is valójában ők, ezzel kapcsolatban, káosz uralkodik az ezoterikus „vélemény-piacon”. Egyesek szerint az új emberfaj előhírnökeiről van szó, mások azt állítják, reinkarnálódott atlantiszi vezetőkről, ismét mások viszont a Kozmikus Intelligencia küldötteiként megjelenő bölcslelkeket látnak bennük… Akárhogyan is, egy biztos, már a 40-es években született gyermekek pszichológiai vizsgálatánál észrevették, hogy mások- kreatívabbak, és legfőképpen kritikusabb szellemek-, mint a korábbi generációk!


Őket – a 40-es, 50-es években született „nehezen kezelhető” gyerekeket- nevezték el a kutatók Alfa-indigóknak. Jellemzőjük- mint minden indigó-nemzedékbeli gyermekeknek- az éles elme, a lázadó hajlam, a felnőttes kora érettség, de mindenekelőtt az, hogy nagyon nehezen viselik el a szabályokat (utóbbiakban a szabadságukat csorbító korlátokat látnak). Az indigó gyerekek ráadásul képtelenek beilleszkedni a velük egykorúak közösségeibe: másként viselkednek, min t az „átlagos” kortársaik, emiatt gyakran miniatűr botrányhősöknek tűnnek… És hogy miért nevezik őket így? Nos, egyes auralátók tapasztalata szerint ezeknek a valóban különleges ember-palántáknak az aurája nem csak nagyobb másokénál, de színe- a szokatlanul fejlett homlok csakrának köszönhetően ibolya-lila, vagy indigókék árnyalatú…


atalakulas-ember-04.jpgA 40-es évekbeli indigók kapcsán érdekes tény, hogy ezekből a gyermekek felnőve, olyan irányzatokat alkottak meg és képviseltek, melyek jól kifejezték a „vaskori” értékrenddel való szembenállásukat- mint például a hippi-mozgalom az USA-ban, az európai diáklázadások, és a New Age…


A következő indigó generációk a 60-as, 70-es, 80-as években születtek Földünkre. Ők, ha lehet, még keményebb ellenállást fejtettek ki- és, 30-40 esztendős felnőttekként, fejtenek ki ma is- a nyugati civilizáció anyagiassága ellen. Elsősorban művészek, tudósok, filozófusok, politikai vezetők, környezetvédők lettek belőlük, de ők képviselik leginkább az ezoteria, az ősi misztikus tanok elfogadásáért való küzdelmet is.


Mind ez önmagában nem volna annyira sokkoló- miért ne születhetnének egy időben különleges tehetséges emberek-, ám az „antiszociális” gyerekek testi vizsgálata az utóbbi időkben döbbenetes eredményt hozott! Az Egyesült Államokban például több adatgyűjtés kimutatta, hogy az „indigónak” tartott gyermekek gyomra nehezen emésztik a húst, és egyáltalán az állati fehérjét. Ez pontosan összevág azzal a ténnyel, hogy a mítoszok szerint az előző Aranykorban- Atlantiszon- még abban az időben is nonszensz lett volna a húsevés, amikor már az „istenemberek”, és a lakosság a fénytáplálkozás helyett rátért a „normális” étkezésre. Utóbbi azonban- egészen a jégkori vándorlásokig- kizárólag növényi eredetű lehetett!


Az Aranykor emberei már köztünk élnek…


De nemcsak ez mutatja, hogy az új embernemzedék testi szinten is át fog alakulni… A 90-es években kezdtek megszületni az úgy nevezett Kristály-gyermekek- az indigókhoz hasonlóan- szintén magas intelligenciával bírnak, ám velük ellentétben békés, elfogadó természetűek. Ezért sokan valószínűnek tartják, hogy míg az indigó nemzedék feladata a lázadás, ezáltal a jelenlegi „sötét kor” eltakarítása, addig a „Kristályok” már az új világ polgárai. Tény, hogy ez utóbbi gyermekek, lágyabb csontozatúak az indigóknál- és a vaskor átlag embereinél-, hajuk finom tapintású, gyorsan növő, szemrésük tágas, pupillájuk sokszor óriási (ez utóbbi szinte „mágikus” tekintetet kölcsönöz nekik.)


Mind a Kristály-nemzedékre, mind az indigókra jellemző az is, hogy immunrendszerük megdöbbentően erős ( a „normális” emberhez képest szinte többszörösen). Ebből adódóan életük során szinte semmilyen fertőző betegséget nem kapnak el, ha pedig megsérülnek, sebük látványosan gyorsan gyógyul… Hőszabályozásuk is hatékonyabb, mint a korábbi nemzedékeké, minek következtében a hideget jól bírják, nyáron pedig- amikor az „átlagemberek” napernyőért és klímaberendezésért kiáltanak- egyáltalán nincs melegük!


Mind ez együtt felidézi a mítoszokban szereplő „szuperemberek” nemzedékét, akik,-a legendák szerint is- sokkal könnyebb, még is erősebb ellenállóbb testtel rendelkeztek, mint a későbbi korok emberei. Tegyük hozzá persze, hogy utóbbiak nem csak a szükségszerű hanyatlás, hanem önön lustaságunk, kényeskedésük áldozatai is: az immunrendszer ugyan is erősíthető „trenírozható”, mégpedig úgy , hogy terhelésnek tesszük ki! Hasonlóképpen lehet edzeni a hó-tűrést, az éhség, szomjúság elviselésének képességét, és a fájdalom küszöböt is…


Igaz, hogy az „új típusú” gyerekek kifinomult, kissé túlfejlett immun rendszerének ára is van: az indigók és kristályok jellemzően hajlamosak az allergiára… Utóbbiról az orvostudomány már többször is- cáfolhatatlanul- megállapította, hogy nem hogy nem az immunitás gyengeségére utal, hanem épp arra, hogy a szervezet védekezési mechanizmusa szokatlanul erős (ezért nézi betolakodónak például az ártalmatlan parlagfüvet, s kezd ellene hevesen védekezni) Egy, ma még hihetetlennek tűnő elmélet szerint viszont annak, hogy a „rendkívüli” gyerekek közt több allergiást találunk az az oka, hogy ők valójában egy kor élt atlantiszi lakók! Testük pedig még az eltelt évezredek során sem volt képes alkalmazkodni a Vaskor szennyezettségéhez, a modern ételekben található vegyszerekhez, szintetikus anyagokhoz- hisz az ő szervezetük még az előző Arany-kori tisztaságra „emlékszik”! Ezért méreg az új nemzedék számára mind az, ami a mi életünknek sajnos, még egyenlőre természetes velejárója: Mű-ételek, klórozott víz, ólommal teli levegő, és elektroszmog…


Testünk átalakulása tehát már meg is kezdődött, Így készül fel az új aranykor fogadására az evolúciót! Azt pedig, hogy ez után mi fog történni, s milyenek lesznek gyermekeink, unokáink-, az irányt látva- nem nehéz kikövetkeztetni. Ha civilizációnk képes a a harácsolásnak megálljt parancsolni, s nem pusztítja el ezt a gyönyörű kékbolygót ( s vele együtt önmagát), akkor nagyon is elképzelhető, hogy a most következő évtizedekre, év századokra így fognak a majdani nemzedékek vissza emlékezni: a Fényember visszatérésének kora…


Forrás: Hihetetlen magazin

Beküldte: Oltyán Edit
Közzétette: Molnár Ferenc

2013. április 8., hétfő

Charon Viktor és AZ ÚJ EON TUDOMÁNYA

Charon Viktor AZ ÚJ EON TUDOMÁNYA, részletek
Copyright: Sinai Magda – 1999, Kiadta: Rockcity Kft., 1242 Budapest Pf. 315, Felelős kiadó: Szűcs, ISSN: 1417-64-59. Charon Viktor hagyatékát a Charon Intézet kezeli.


ELSŐ DIMENZIÓÉLMÉNYEM
Abban a periódusban, mikor ebben a különös élményben részesültem, hosszabb idő óta folytatott okkult gyakorlatok töltötték be az életemet. Nem sokkal előbb a hipertér és a magas fizika problémáival foglalkoztam, azelőtt soha nem ismert irányban élesítve megfigyelő-képességemet, és az okkult érzékszervek, melyek már korábbi gyakorlatok hatása alatt hiperszenzitívekké váltak, váratlanul új fizikai dimenzió nyomára vezettek. Egy nap megszokott meditációsorozatomat bevégezve, a következő látomásom volt.
Fiatal korom egyik lakóhelyén, abban a lakásban tartózkodtam, ahol okkult iskoláztatásom kezdődött. A lakás központi szobájában, a nyitott ablakon keresztül, egy láthatatlan kéz vagy valamilyen erő fehér rózsacsokrot nyújtott be, hogy azt a társaságomban levő hölgyeknek ajándékozzam. A szóban forgó lakás a negyedik emeleten volt, és a rózsacsokrot csakis valamilyen transzcendentális erő nyújthatta be az ablakon, mert ezt a pontot fizikai erővel megközelíteni sehonnan sem lehetett. Mikor az ablakhoz léptem, hogy a csokrot elvegyem, kezemmel kört írtam le a csokor körül, hogy kitapasztaljam, miféle erő tartja lebegésben. Egy ponton kezem akadályba ütközött, de semmi szubsztanciális dolgot nem tudtam megfogni. Ujjaimat és kezemet mégis, mintegy jelzésszerűen, valami erőösszevonás nyomással illette, amiből arra következtettem, hogy a jelenség a dimenziómágnesség bizonyos fajtája. Ugyanakkor az az erős impulzusom támadt, hogy a fehér rózsacsokrot haladéktalanul továbbítsam rendeltetési helyére.

Azután, hogy a gondolati impulzusnak, illetve a láthatatlan forrásból származó szuggeszciónak eleget tettem, ugyanaz a sürgető hang újabb megbízatást adott.
A fürdőszobába kellett mennem, hogy vizet igyak. A fehér fürdőmedencében kékeszöld, kristálytiszta víz állt, melyből korsóval merítve innom kellett. Szomjúságom azonban nem akart megszűnni, noha literszám ittam a folyadékot, úgy, hogy a felvett vízmennyiség megítélésem szerint komoly változást kellett volna, hogy okozzon a medencében lévő víz mennyiségében, azonban sem a víz volumene, sem szomjúságom nem változott. Lassanként azonban úgy vettem észre, hogy a szomjúság impulzusában periodikus mélységek és felületi magasságok keletkeznek. A mélységi változások ritmikus ütemben követték egymást. Egyszerre csak olyan érzésem támadt, hogy az ivást csak a periodikus szomjúsági hullámvölgy stádiumában lehet abbahagyni. Egyszerre biztosan tudtam, hogy azt a szomjúságot végleg eloltani ivással nem lehet. Mikor erre a konzekvenciára jutottam, megszűnt a szomjúságom.
…
A világ új dimenziót kapott. Azt nem tudtam eldönteni, mindez hogyan történt, de annyi bizonyosnak látszott, hogy a szokatlan jelenségek megváltoztatták a régi világ képét. Felismerésemben ezen a ponton újabb meglepetések értek. Úgy látszott, hogy a világ koordináta térkoncepciója is változásokat szenvedett, mert a lokális tér bizonyos pontjainak érintése egyszerre egy más világrendszerbe lendítette át az embert.
Ez a világ már nem volt egységesen fizikai, hanem a pusztán rezgésszámuk által elválasztott két egyenlő nagyságú univerzum ugyanazt a teret töltötte be, s csak élettani rezgéseik ütemváltozása volt más frekvenciájú. A második univerzum éppen olyan fizikai tulajdonságokkal bírt, mint az első. A két világ közötti csereforgalom a fizikai és a szellemi élet sok pontjáról állandóan folyt.
A Tér és Idő dimenziójából átjárók vezettek egyik koordinátából a másikba. Az itt látott embereknek két lakásuk volt, két foglalkozásuk, és gyakran két partnerük is, melyeket periodikusan váltogattak a síkok cseréjével egy időben.

A HALÁL-FOLYAMAT ELTŰNÉSE
Világunkban a halál fizikai oka az, hogy a dolgok az egyik síkon elfogynak, illetve egyik dimenzióból átmennek a másikba. Az ember, élete folyamán, születésétől kezdődően erők áradnak be magasabb dimenziókból, öregkorban pedig visszahúzódnak a fizikai testből. Ez a fizikai halál oka. Az Új Világból hiányzott a halál gondolata. Eltűnt a különbség a túlvilág és a fizikai világ között. Az egyik nem annyira szellemi, a másik nem annyira anyagi felépítésűnek látszott, mint mostani rendszerünkben. A létezés két dimenzióban folyt, és az átlépés ingamozgásszerűen történt.
.
FEJLŐDÉS HELYETT KIBONTAKOZÁS
A jelenségeket szemlélve, hamarosan felfedeztem, hogy a fejlődés fogalma is értelmetlenné vált. Megoldódott számomra egy régi filozófiai probléma, mely a Föld primitív korszakából maradt hátra. Egyszerre világosan megértettem, mik voltak a görög Platon halhatatlan ideái. Ebben a világban, melyben minden dolog mágikus szimbolizmus, az objektumok egész terjedelme, transzcendens múltjukkal és jövőjükkel egyetemben láthatóvá vált. Némi aggodalommal írom le a múlt és jövő szavakat, mert a Dimenziókorszakban ez a két időbeli kiterjedés eltérő értelemmel bírt. A dolog természetéből fakad azonban, hogy másképpen, mint paradoxonokkal, nem érzékeltethetők e koordináta jelenségei. Ezen a helyen ugyanis minden gondolkodó számára láthatóvá vált, hogy a tárgyak nem pusztán azok, amiknek a felületes szemlélés pillanatában látszanak, hanem mindenkor magukkal hordoznak még egész tömeg matériát, emlékképet, működési tendenciát és kombinációs formulát. Az anyag, mely bármely fizikai vagy biológiai formát éltet, már számtalan világrendszer építőköveit képezte a múltban, és így a forma, melyet jelenleg mutat, nem végleges, hanem annak előzményeiből alakult ki. A matéria mindig ellenáll: vannak funkciók, melyek betöltésére a specifikus szubsztanciák nem alkalmasak, mivel belső ideonformulájuk más tevékenység betöltésére predesztinálja őket.

AZ ÚJ ATLANTISZ
Az antik mágikus világkép új formában visszatért. A hermetikus történetkutatás már a mi korunkban ismertetett tradíciókat a Homo Magus agyrendszeréről, melynek kulcskoncepciója az atlanti ember harmadik szeme. Az egykori mágikus emberfajták szintén több dimenzióban éltek: harmadik szemük az asztrálvilág lényeit is eléjük vetítette. A változás, mely a Dimenziókorszakban beállt, némiképp hasonlított ahhoz, amit a harmadik szem működéséről állítottak. A processzus azonban mégis különbözött a régi természetlátástól. Az új ember ugyanis nem rendelkezett harmadik szemmel, hanem agyrendszere különleges érzékszervek egész sorozatával bővült.

DIMENZIÓÖNTUDAT
A Dimenzió Éra emberének szellemi fokozatát akkor közelítjük meg, ha azt mondjuk, hogy ez az emberfajta dimenziószemmel és dimenzióöntudattal bírt. Ezek az érzékszervek szenzitívvé tették a Tér és Idő dimenziócsakráinak működésével szemben. A dimenziócsakra olyan éterkonstrukció vagy inkább olyan erőmező, melynek regeneratív vibrációi az új világban kiküszöbölték a halál jelenségét. Az ikervilágok szubsztanciái a dimenziócsakrák működése következtében sohasem érték el azt a sűrűségi fokot, mely a mi korunkban az élő szervezetek megmerevedéséhez, elmeszesedéséhez és végül teljes pusztulásához vezetett. Az Új Biosz élő plazmája félanyagi maradt, és ezt az állagot a dimenziócsakrák könnyebben dobhatták át egyik síkról a másikra anélkül, hogy az alapszubsztanciában változás állott volna elő.

3. THOTH
Thoth részletesen leírja a világ rezgés (fény) természetét, a párhuzamos világokat, az átjárást a világok között, idő és térugrást, Atlantiszt, annak működését, struktúráját. Azonban tudni kell, hogy Thoth egy magas tudatú „történész”, akit megérteni csak akkor lehet, ha tudjuk azt amit ő tud, vagy elfogadunk bizonyos igazságokat. Sokan megkérdőjelezik Thoth igazságait. Történik mindez azért, mert a jelen civilizáció mélyen beleragadt az anyagi világ mocsarába és hallani sem akar semmi másról. Azonban már itt van a változás szele…

4. Atlantisz
A minket körülvevő világ, éppen úgy, mint mi magunk, mind rezgés. A világmindenség 100%-ban rezgés. Ebből 95% energia és információ. A maradék 5%-ot (csillagok, bolygók, emberek, állatok, növények, stb.) mi anyagnak nevezzük, mely nem más, mint a legsűrűbb rezgés. Nem létezik a legkisebb anyagi részecske, nem létezik az anyag legkisebb eleme (építőköve), mert az, rezgés, állóhullám. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha egy folyamatosan jelen lévő külső erő fenntartja azt jól meghatározott logisztikával. Az 5% anyag, a 95% energia és információ által van körülvéve, akár egy szivacs a víz által, egy tál vízben. A külső energia és információ nem csak körülveszi az anyagot, hanem át is hatol rajta, mint a víz a szivacson. Ezen túlmenően, a külső energia és információ egyenesen meg is határozza az anyag megnyilvánulását, viselkedését.

Az állóhullám paraméterei meghatározzák a rezgés jellegét, megnyilvánulási formáját. Adott paramétertartományon belül az állóhullám anyagi megjelenést tesz lehetővé. Ha kis mértékben változnak a paraméterek, de még az anyagi megjelenés tartományán belül, akkor az anyag különböző megjelenési formáival találkozunk. Ha azonban a paraméterváltozás eredményeként túllépünk az anyagi paramétertartományon, akkor a rezgés már nem anyag lesz.
A rezonancia azt jelenti, hogy a hasonló paraméterű rezgések egymással kölcsönhatásba kerülnek. Például a földi gravitáció vonzza az anyagot, azaz minket, ugyanakkor a rádió és fényjeleink el tudják hagyni a Földet. Ehhez hasonló a Faraday kalitka, amikor is kezünkkel be tudunk nyúlni a kalitkába, azonban a kalitka fizikai paraméterei által meghatározott rezgések nem tudnak behatolni.
Több olyan rezgésrendszer létezik, amelyik hasonló struktúrát mutat, azonban más paraméterű rezgésekre épül. Ami közös az csak a mintázat. Akár a zenében az oktávok. Ugyanazt a dallamot le lehet játszani minden oktávon, felismerjük a zene mintázatát, amiben különböznek az a hangszín.

A párhuzamos világ azt jelenti, hogy semmi átfedés nincs közöttük, az én világomat érzékelni tudom, de a többit nem. A többi világ számomra csak kozmikus sugárzás. Egy másik világ számára az én világom kozmikus sugárzás. Világok között átjárni akkor lehet, ha az én paramétereimet meg tudom annyira változtatni, hogy kilépek az én rendszeremből és ekkor bekerülök egy szomszédos világba.
Ezen túlmenően, a párhuzamos 3D világok halmazához képest, ezzel párhuzamosan létezik még a negyedik dimenzió (születés előtt, halál után itt tartózkodik a lélek), illetve az ötödik dimenzió (isteni dimenzió).

.
Atlantisz nem egy város, nem egy ország, nem egy földrész, hanem egy technológia, egy módszer. Sokszor említettem, hogy kb. 12 magas szintű civilizáció élt már a Földön előttünk. Ezeknek a társadalmaknak a nagy része ilyen jellegű volt. Egy ilyen társadalom kialakulásához nincs szükség „evolúcióra”, mert csak úgy a semmiből is létre tud jönni. Általában néhány ezer (5-10-15.000) év alatt véget is szokott érni.
Atlantiszról sok csodát mondanak, és legtöbbször a megértés korlátai mi magunk vagyunk. Atlantiszban működött a teleportálás, így jártak munkába. Kristályokból származott a végtelen energia. Sok mindent meg tudtak teremteni gondolatilag, akár a negyedik dimenzióban (álomvilág). Például a házak fala üvegszerű, nincs rajta ajtó, hanem amikor a benn lévő tudja, hogy ki szeretne menni, akkor át tud hatolni rajta, mint egy vízfüggönyön. Gyakorlatilag az atlantiszi technológia nem jelent mást, mint azt, hogy azok az emberek a létüket egy magasabb rezgésszintre emelték. Felülemelkedtek az anyagon, de mégis benn maradtak a földi világ rezgéstartományában. Azaz nem kerültek át egy párhuzamos 3D világba, csupán a saját világukban az anyag felé emelkedtek.

Igazából akkor értettem meg az atlantiszi technológiát, mikor megtudtam, hogy most, napjainkban is létezik egy atlantiszi technológia. Több gyereknek is megvan az a képessége, hogy bármikor átmegy oda. Nem tesznek mást, mint eldöntik. Ekkor láthatatlanná válnak itt az anyagi világban, majd mikor átértek akár a szellemek, arra gondolnak, hogy ott legyenek, egy adott teremben, ami egy fogadó helyiség idegenek számára. Mivel ezt a tudatosságot órákig fenntartani nehéz, ezért az anyagi világban megvalósított gépek olyan tereket hoznak létre, amelyek fenntartják ezeket a rezgéseket. Ezek a gépek olyanok, mint a kisebb erőművek és az anyagi világban láthatók, észlelhetők, megfoghatók. A fizikai föld és néhány gép, és az ahhoz tartozó néhány épület van az anyagi rezgés szintjén. Minden más, úgy az emberek, mint egyéb alkotások a felsőbb rezgésszinten jönnek létre az emberek tudata által létrehozva, és az anyagi gépek tere által vannak fenntartva. Mindez nem más mint állóhullám, mely kompatibilis azokkal az emberekkel, akik testük rezgésszintjét magasabb szintre emelték. Az állóhullám csak akkor létezik, ha egy külső energia fenntartja azt. Ha ezek a gépek leállnak, minden ami abban a felsőbb rezgésszinten lett létrehozva, egy pillanat alatt eltűnik, az emberek pedig megjelennek itt az anyagi szinten. A fenntartó rezgések nélkül az egész Atlantisz csupán néhány épület, benne gép, és néhány földi ember a maga anyagi valóságában. Atlantiszt úgy lehet megalkotni a semmiből, hogy néhány ember felemelkedik a magas szintre, megalkotják az ő álomvilágukat (állóhullámokból), és anyagi szinten megvalósított gépekkel fenntartják azt. Ha leállnak a gépek, eltűnik minden ami nem az anyagi szinten van jelen.

Néhány kiemelkedően innovatív cég vezetője is átjár ebbe a világba. Ők általában saját cégüknél nem is vesznek fel fizetést, gyakran egy negyedik emeleti ötven négyzetméteres lakásban laknak, és sokszor hetekig sem látják őket. Ilyenkor ők odaát vannak. Általában egyedül élének, legtöbbnek volt családja, de elváltak. Nyilván ezekről a megtapasztalásokról nem beszélnek széles körben, csupán kisebb közösségekben. A gyerekekkel ellentétben, akik „így születtek”, a felnőtteknek valahogy úgy alakult az élete, hogy el tudták engedni a félelmet, a haragot. Általában nagyon magas tudatszinttel rendelkeznek, különböző spirituális iskolákba jártak, és „teljesen véletlenül” mentek át a másik világba egy meditációs állapotban, boldogság érzésekor, vagy egyszerűen olyan is volt, akit meg akartak ölni, ő pedig szembefordult és azt mondta a támadónak, hogy szereti és megbocsátja neki amit akar tenni. Ekkor eltűnt az anyagi világból és megjelent a másikban. Onnan minden látható ami itt zajlik, de innen nem látszik a magasabb rezgésű élet.
Jelenleg is létezik egy ilyen civilizáció a Földhöz kötve. Velünk osztoznak a fizikai földön, de ezen túl világuk egy magasabb rezgési síkban van. Bár egyértelműen senki nem mondja, valahol Ázsiában van a földi terület (Tibet?). Fontos még a magas hegyek jelenléte, mert ott sok az energia. Nyilván túl sűrűn lakott nem lehet a hely. Az erőművek nem végeznek forgó mozgást. Anyagi szinten legtöbb lepukkant és nem működő erőműnek tűnik, azonban belsejükben kristályok működnek.
A mi túlnépesedésünk és minden földi terület beépítése nekik is gond.
Azok a gyerekek, akik átjárnak, nálunk furcsának tűnnek, mintha autisták lennének, lassan mozognak, kissé elhízottak, azonban magas a tudatuk, és mindig békésen, bölcsen beszélnek, megbocsátóan. Nem idegesek és nem haragszanak. Bár nem mondaná az ember, de az egyetlen érzés ami bennük van, az a szeretet. Szinte azt mondja az ember, hogy ők tudatosak maguk felől és úgy vállalták el ezt az életet, hogy tudják mi vár rájuk és ezzel teljesen ki vannak békülve. Rendszerint csonka családban élnek. A modern világ betegnek nevezi őket. A másik világban viszont teljesen mások. Felgyorsulnak, és agyuk hihetetlen alkotóképességről tesz tanúbizonyságot.
Azok a felnőttek akik átjárnak, ők is inkább élnek ott, mint itt. Igyekeznek új ötleteket hozni saját cégük munkájába. Azonban ez nem egyszerű, hiszen másként kell megvalósítani valamit ott, mint itt. De már az ötlet is sokat ér.
Az atlantiszi világ jellemzője, hogy az érzékelés sokkal kiterjedtebb, mint itt az anyagi világban. Amíg például itt az anyagi létben egy ágy nem mást, mint egy tárgy, addig Atlantiszban ennek az ágynak sokkal több jellemzője érzékelhető. Egy ágyra nézve azonnal érezzük, hogy új vagy régi, más is aludt már benne vagy nem, ha igen akkor ki és milyen rezgéseket adott át az ágynak, stb. Egyszerűen mindet tudunk az ágyról, a történetéről és az ágy érzéseiről, tárolt rezgéseiről.

Fontos, hogy két egyforma Atlantisz nem létezett. Atlantisz elnevezés egy technológiát takar. Annak a képességét, hogy felemeljük tudatunkat és ezáltal testünk rezgésszintjét, majd ebben a magasabb rezgésszintű világban tudatosan teremtsünk gondolati erővel. Azonban a gondolati világ fenntartásához mindenképp szükséges egy kisegítő technika, azaz gépek, amelyek az általunk létrehozott állóhullámokat fenntartják. Az atlantiszi technikát használó civilizációk csak egyben közösek, a működési elvben. Az, hogy a megalkotott világ konkrétan hogy nyilvánul meg, az attól függ, hogy a társadalom tagjai hogyan képzeli és valósítja meg. Olyan ez mint a kréta és a tála. Adott a technika, hogyan kell a táblára rajtolni. Az, hogy mit rajzolunk a táblára az adott technológiával, az rajtunk múlik. Ma ezt rajzoljuk, holnap azt.
Minden atlantiszi technológiával létrehozott társadalom jellemzője, hogy kis létszámú a mai földi lakossághoz képest. Létrejön, fejlődik, hanyatlik és megszűnik. Általában néhány ezer évtől tizenegynéhányezer évig létezik, maximum húszezer évig. Anyagi szinten nem sok emlék marad utánuk és sosem tesznek kárt a bolygóban, amelyen élnek.
A jelen atlantiszi civilizáció érdeke, hogy a Föld életben maradjon. Ezért tudatosan tárgyalnak rendszerint az USA kormányával és olyan mozgalmakat indítanak el, mint a slow, zöld mozgalmak, stb.
A kb. 120.000 évvel ezelőtt említett Atlantisz már rég megszűnt, hiszen bármilyen szinten is él az ember, azért az emberi tulajdonságok mindig érvényesülnek, azaz előbb-utóbb tönkreteszi magát. A civilizáció anyagi maradványai vélhetően a mai Mexikó területén vannak, vélhetően többé-kevésbé a tengerszint alatt. A jelen Atlantisz teljesen más, bár több lélek a régi Atlantiszból most is él az új Atlantiszban, ők azok, akik igyekeznek tenni a Föld megóvásáért. Ez a saját érdekük is.
Elmondásuk szerint, ha elpusztul az életterük valamilyen oknál fogva, akkor elmennek egy másik Földszerű bolygóra, melyből szinte végtelen számú található a Galaxisban. Ilyen módon került már több korábbi civilizáció a Földre, és éltek itt néhány ezer, tízezer évet. Szinte alig marad nyomuk, hiszen főleg az anygai szint felett léteztek. Ilyen nyom a három Gízai piramis.

Egy atlantiszi civilizáció úgy jön létre, hogy egy adott bolygóról a magas tudatszintek átköltöznek egy hasonló paraméterű bolygóra és ott szervezett formában létrehozzák társadalmukat. Aztán azt fenntartják, üzemeltetik. Utazgatnak az űrben, térben és időben. Szerintük a nagy világmindenségben nincs tér és idő, csak egy közös tudat. Minden más a tudat kivetülése, azaz egy illúzió az egész világ. Időutazás is megvalósítható, illetve a térben szinte korlátok nélkül lehet ugrálni. A sok megtapasztalás közben megnyilvánulnak emberi vonásaik, és bukik a társadalom.

Jacques Cousteau vélhetően sokat tudott Atlantiszról, megtalálta anyagi maradványait és előszeretettel tárta fel a helyet.

Charon Viktor átjárt egy másik világba, amelyet ő negyedik dimenziónak nevezett, azonban valójában nem tudta, hogy hol járt. Sőt mi sem tudjuk.
Thoth egyértelműen leírja Atlantiszt. Azonban a mai ember nem érti ezt.
Jacques Cousteau fel akarta világosítani a világot, azonban ez sokaknak nem tetszett. Charon Viktort, aki testvérével Szepes Máriával együtt élt, gyakorlatilag elizolálta a szocialista rendszer, folyamatos megfigyelés alatt tartotta, mondván veszélyes nézeteket vallanak. Thoth tanításai mindenki számára hozzáférhetőek, azonban ezeket sokan nem értik.
Az igazi áttörést az odalátogatók egyre szélesebb tábora jelenti, legyen az gyerek, vagy egy innovatív cég tulajdonosa, vezetője.
/Forrás: maga-a-valosag.hu
kapcsolódó cikkek: Atlantisz